USIP Rendőr Világjátékok

A Nemzetközi Rendőr Sportszövetség (USIP) égisze alatt az Egyesült Arab Emírségek Rendőr Sportszövetsége 2017. november 3. és 10. között Abu Dhabiban rendezte a II. USIP Rendőr Világjátékokat. A játékokon a Magyar Rendőrséget Dr. Varga Péter r. dandártábornok úr vezetésével 16 rendőr sportoló képviselte. Szituációs lövészetben Salamon Tímea r. százados aranyérmet szerzett, Batki György r. alezredes ezüstérmes lett, míg a női csapat (Salamon Tímea, Kreminiczki Enikő r. hadnagy, Czibrik Beatrix r. törzszászlós) a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Úszásban 50m pillangó versenyszámban Plásztán-Kopcsa Kamilla r. százados bronzérmet nyert.

A Világjátékok november 4-én zászlófelvonással kezdődött. A rendőr akadémián a 41 országból érkezett delegációvezetők országuk himnusza alatt felhúzták nemzeti lobogójukat.

November 4-én 18.00 órától a rendőr akadémián került sor a látványos megnyitó ünnepségre. A csapatok bevonulása után az akadémia parancsnoka üdvözölte a résztvevőket, majd a Nemzetközi Rendőr Sportszövetség (USIP) elnöke megnyitotta a játékokat. A megnyitó káprázatos tűzijátékkal zárult.

 

A versenyek november 5-én a lövészettel kezdődtek. Sajnos a végső győzelemre is esélyes Batki György technikai okok miatt kölcsön fegyverrel állt rajthoz. A verseny helyszínét Abu Dhabitól 20 km-re a sivatagban alakították ki. A lebonyolítás IPSC szabályrendszer szerint történt. A versenyzőknek a kétnapos verseny során 6-6 szituációs pályát kellett teljesíteniük. Az első nap után a hölgyeknél Salamon Tímea vezetett, a női csapat harmadik helyen állt. A férfiaknál Batki György a második, a férfi csapat a negyedik helyen várta a folytatást. A második nap végére is ez maradt az állás azzal a különbséggel, hogy a férfi csapat visszacsúszott az ötödik helyre.

A november 6-án és 7-én rendezték az úszóversenyeket. Úszásban a hölgyeknél 50m-es versenyszámokat rendeztek, míg a férfiak 50 és 100m-en versenyeztek. Plásztán-Kopcsa Kamilla 50m gyorsúszásban negyedik helyen végzett, míg 50m pillangón bronzérmet szerzett. Balla Mónika r. alezredes 5. helyen végzett 50m hátúszásban. Vizi Krisztián r, hadnagy 100m pillangón a 6. helyet szerezte meg. A férfi 50m-es vegyes váltó 8. lett

November 7-én este a szervezők sokszínű folklór programmal tarkított gálavacsorán látták vendégül a résztvevőket.

November 8-án rendezték a Judo küzdelmeit. Csillag István r. törzsőrmester az első fordulóban chilei versenyzőt győzött le aranyponttal, majd a következő körben sima ippon győzelmet aratott. Az elődöntőbe jutásért vezetett az iraki ellenfele ellen, de a mérkőzést sajnos nem sikerült megnyernie. Versenyzőnk a vigaszágon is vereséget szenvedett és az V-VIII. helyen végzett. Mihovics Szabina számára nem kedvezett a sorsolás. A negyeddöntőbe jutásért a későbbi győztes Belorusz versenyzőtől kapott ki és kiesett.

November 9-én tartották a záróünnepséget. Az USIP elnöke átadta a szervezet zászlaját az Olasz Rendőr Sportszövetség képviselőjének. A következő Világjátékokat 2019-ben Milánóban rendezik. 2018 novemberében Kínában Szituációs Lövész Világbajnokságot rendeznek.

A delegáció november 11-én hagyta el Abu Dhabit és érkezett vissza Budapestre.