Nemzetközi Rendőr Jégkorong Torna

A magyar rendőr jégkorong válogatott 17 fős delegációval vett részt a Trutnovi Nemzetközi Rendőr Jégkorong Tornán.  A 2015. március 20-22. között megrendezett verseny felkészülési torna volt a cseh és a szlovák rendőr válogatott csapatok részére a 2015. április Libereci Rendőr Jégkorong Világkupára.

A program 2015. március 20-án délelőtt kezdődött azzal, hogy elfoglalta a magyar csapat öltözőjét a kisváros 3000 nézőt befogadó Téli Stadionjában, majd rögtön lehetőség nyílott arra is, hogy egy 45 perces edzést tarthattak.  Az este 20.00 órakor kezdődő első mérkőzésünkön Szlovákia csapata volt az ellenfelünk. A magyar csapatban szerepeltek OB-I-es múlttal rendelkező játékosok, de a keret nagyobb része az amatőr ligákban játszik jelenleg. A 20 fős gárdával érkező (és talán profinak is nevezhető) északi szomszédunktól nagyarányú vereséget szenvedtünk, amelyben közrejátszhatott az is, hogy csupán négy közös jeges edzése volt csapatunknak az utazás előtti hónapban.

A Torna második napjának délelőttjén ismét egy rövid átmozgató tréning volt a program, majd az esti mérkőzésen Csehország legjobbjaival mérkőzött meg válogatottunk. A harmadik harmad lefújása után az eredményjelző bár hazai győzelmet mutatott, de meg kell jegyezni, hogy a mieink az előző napi összecsapáshoz képest jobb teljesítményt mutatva maradtak alul a vendéglátókkal szemben.

A torna zárónapján már kora délután elkezdődött válogatottunk mérkőzése a város harmadosztályban szereplő csapatával szemben, amely az eredetileg meghívott Ausztria rendőrválogatottja helyett („beugróként”) vett részt a tornán. Az előző napinál is még jobb mutatott játék ellenére is sima vereség lett a mérkőzés vége számunkra. Csapatunknak tudomásul kellett venni, hogy a helyi csapat a „bajnoki szezonból” teljes edzettséggel és megfelelő formában érkezve könnyedén „abszolválta” a számukra mindenképpen „kötelező és egyben megérdemelt” győzelmet.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen elhangzott, hogy a szervezők sikeresnek értékelik a Torna megrendezését, és szándékuk szerint a következő évben is szervezni kívánnak ilyen Tornát.

Mindenképpen fontos megjegyeznünk a híres és neves cseh vendéglátást, amelyben mi is részesültünk és reméljük, hogy jövőre ismét részt vehetünk majd a Tornán, mivel az addigra még tovább erősödő magyar csapat is újra meghívást kap Trutnovba a 2016. évi Tornára.