BM Országos Meghívásos Sakkcsapat Bajnokság

A BÁH Sport és Szabadidő Egyesület szervezésében 2016. április 15-én belügyminisztériumi sakkcsapat bajnokság került megrendezésre 36 versenyző közreműködésével Budapesten. A rendezvényt dr. Csire Péter a BÁH Személyügyi Főosztályának vezetője, a BÁH SE alelnöke nyitotta meg, majd Vincze P. Márton, a Rendészeti Szervek Kiképző Központjának vezetője, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke is köszöntötte a résztvevőket. A svájci rendszerű verseny lebonyolításában Tatár-Kiss Szabolcs és Horváth Zsolt nemzetközi mesterek segédkeztek. A jó hangulatú, és a szakértő versenybizottság értékelése szerint színvonalas tornán nagy lelkesedéssel és sportszerű versenyzéssel vettek részt a rendészeti szervek reprezentánsai, akik 3 fős csapatokat alkottak.

Csapatverseny végeredménye az összesített pontszámok alapján

  1. Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
  2. Országos Vízügyi Főigazgatóság II.
  3. Országos Vízügyi Főigazgatóság I.
  4. Kalocsai Fegyház és Börtön
  5. Nemzeti Nyomozó Iroda
  6. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
  7. Budapesti Rendőr-főkapitányság
  8. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
  9. Budapesti Fegyház és Börtön
  10. Készenléti Rendőrség
  11. Békés megyei Rendőr-főkapitányság
  12. Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet