Két arany a Rendőr Birkózó Európa-bajnokságon

A Szlovák Rendőr Sportszövetség 2016. október 21. és 24. között Pozsonyban rendezte a 17. Rendőr Birkózó Európa-bajnokságot. Az kontinens viadalon 14 ország 100 versenyzője vett részt.

A válogatott hét fős csapattal Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok vezetésével utazott Pozsonyba. A csapat technikai vezetője Hűbéresi Zsolt r. őrnagy volt. A Magyar Birkózó Szövetség Szél Dávid mérkőzésvezetőt delegálta az eseményre.

Az Európa-bajnokság a megnyitó ünnepséget követően a kötöttfogás küzdelmei kezdődött meg. Sajnos a kezdés nem sikerült jól 75 kg-ban Harmincz Zsolt kikapott olasz ellenfelétől, majd második mérkőzésén is vereséget szenvedett és a hetedik helyen zárta a küzdelmeket. 71 kg-ban Geiszt Ádám Csabának bokasérülés miatt fel kellett adnia a mérkőzését és a továbbiakban már nem is tudott szőnyegre lépni. A 98 kilós súlycsoportban Kertész Attila Norbert két vereség után a kilencedik lett. A nehézsúlyúak között Majoros Ármin Mózes francia és román ellenfél legyőzésével bejutott a döntőbe. Döntő mérkőzése előtt az összes súlycsoportot német versenyzők nyerték, ezt a sorozatot sikerült megszakítania Majorosnak, aki pontozással legyőzte a német birkózót és így a dobogó tetejére állhatott.

A szabadfogásúak versenyében 70 kg-ban Copek Károly az ötödik helyen végzett. A 86 kilós Orbán Balázsnak kifordult a térde és feladta a további küzdelmeket. Molnár József 97 kg-ban az első mérkőzését megnyerte, majd kikapott finn ellenfelétől és a hetedik helyen végzett. A kötöttfogás nehézsúlyú Európa-bajnoka elindult szabadfogásban is, és ha már így alakult megnyerte azt is. A selejtezőből simán került a döntőbe, ahol ismét német ellenfél várt rá. Majoros – ahogy előtte mindegyik ellenfelét – őt is technikai tussal győzte le.

A magyar csapat így két aranyéremmel zárta az Európa-bajnokságot.

Részletes eredmények: www.uspewrestling.sk/

További fényképek: https://www.facebook.com/USPE-Wrestling-533390360196761/?skip_nax_wizard...