Rügypattintó futás Enying

Rügypattintó Futás és Sportnap című rendezvény került megrendezésre Enyingen az Öreghegyen az Úsztató Horgásztó festői környezetében. 1200 méter, 5 km, 10 km és 21 km távokon indult futóverseny, melyen közel 600 résztvevő indult. A távokat kerékpárral is lehetett teljesíteni. Egész nap folyamán különböző standokat tudtak kipróbálni az érdeklődők. Többek között volt egészségsátor prevenciós szűrővizsgálatokkal Taubert Márta háziorvossal. A Fejér Megyei Rendőrség bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági standot állított fel. Személyi edző segítségével személyre szabott tanácsokat kaptak az érdeklődők TRX, kettlebell, funkcionális tréning területeken. A Magyar Rendészeti Sportszövetség standjánál a Prevent applikációval ismerkedhettek meg az érdeklődők. Népszerű volt az evező ergométer, a pinpong és az airsoft lövészet standja is. Az érzékenyítő akadálypályán kerekesszékkel való közlekedést lehetett kipróbálni a Székesfehérvári Viktória Központ dolgozóinak és tagjainak közreműködésével. Galambos László nordic walking oktató sokakat tanított meg a nap folyamán a mozgásforma elsajátítására. Az futóverseny eredményhirdetését követően délután közös nyújtás, majd érdekes és izgalmas előadások és sportági bemutatók következtek: jazzbalett, birkózás, shinkyokushin karate, krav maga, természetjárás. A programot a menetlevél játék sorshúzása zárta.  

Képek: