Nem jutott döntőbe a magyar csapat Rendőr Férfi Kosárlabda EB selejtezőn

Az Európai Rendőr Sportszövetség (USPE) felkérésére a Magyar Rendészeti Sportszövetség (MRS) 2022. február 16-án és 17-én Székesfehérváron rendezte meg a IX. Rendőr Férfi Kosárlabda Európa-bajnokság egyik selejtező tornáját. Magyarország és Izland rendőr válogatottjai között két mérkőzésen dőlt el a továbbjutás sorsa, mivel az eredetileg szintén résztvevő Monaco csapata a járványhelyzet miatt lemondta a részvételt.

A torna helyszíne Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) jóvoltából az MKOSZ edzőközpontja volt, ami kiváló körülményeket biztosított a mérkőzésekhez. Szintén az MKOSZ-nek köszönhetően a mérkőzéseket az NB1-ben bíráskodó játékvezetők vezették.

A megnyitón Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, az MRS ügyvezető elnöke, Bodnár Péter az MKOSZ főtitkára és Massimo Re az USPE képviseletében köszöntötte a résztvevőket.

Az első mérkőzésen a képzett játékosokból álló izlandi válogatott nagyon sima 94-45 arányú győzelmet aratott. A második mérkőzésen a magyar csapat sokkal nagyobb ellenállást tudott kifejteni és szorosabbá tudta tenni a mérkőzést, de Izland győzelmét így sem fenyegette veszély (83-69).

A szigetország rendőr válogatottja megérdemelten jutott ki a franciaországi rendőr Európa-bajnokságra, ahol akár dobogós helyen is végezhetnek.

Február 17-én délután a csapatok idegenvezetéssel városnézésen vettek részt és hivatalában fogadta őket Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.

A selejtező tornát záró közös vacsorát oldott légkörben töltötték el együtt az izlandi és a magyar rendőr kollégák.