Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna

Tizenhatodik alkalommal került lebonyolításra a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna. A rendezvény fő támogatója a Magyar Rendészeti Sportszövetség és Tiszaújváros Önkormányzata volt.

A torna fő céljai között szerepelt, emlékezni egy olyan országos rendőrfőkapitányra, aki a rendőri munka mellett kiemelkedő hangsúlyt fektetett a sportra, valamint elősegíteni a 40 év feletti állomány fizikai felkészültségének javítását és a szervezeten belüli sportbaráti kapcsolatok ápolását.

A rendezvényt Vincze P. Márton, a Magyar Rendészeti Sportszövetség elnöke nyitotta meg, majd a 12 csapat 120 játékosával két teremben indult útjára a labda. A csapatokat a 30 meghívott vendég mellett több lelkes szurkoló is biztatta.

A torna végeredménye:

1.Zala MRFK

2.Győr-Moson-Sopron MRFK

3.Tolna MRFK

4.BRSE

5.BM Öregfiúk

6.Hajdú-Bihar MRFK

7.Heves MRFK

8.Veszprém MRFK

9.Budapesti Rendőr-főkapitányság

10.Országgyűlési Őrség

11.B-A-Z. MRFK

12.Nemzeti Nyomozó Iroda

A torna vándorserlegét – melyet Forgács Lászlóné adott át – a következő rendezvényig a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csapata őrizheti. A Magyar Rendészeti Sportszövetség által felajánlott különdíjat a torna legsportszerűbb csapata, a Nemzeti Nyomozó Iroda kapta. A torna gólkirálya Csanádi Dénes (Heves MRFK), a legjobb kapusa Boczkó Balázs (Győr-Moson-Sporon MRFK), a legjobb játékosa Huszti Gyula (Tolna MRFK) lett. A rendezvényt Dr. Salgó László ny. r. altábornagy, volt országos rendőr-főkapitány zárta be.