II. Rendőr Jégkorong Világkupa

A II. Rendőr Jégkorong Világkupa 2017. április 18-23. között került megrendezésre a csehországi Liberecben.

A 10 csapatos torna „B” jelű csoportjába sorolták Magyarországot, a Dinamo Kazany, Finnország, Szlovákia és Ausztria csapatai mellé. A másik csoportba a két kiemelt (Moszkvai Rendőrség és Csehország) mellé Szlovénia, Németország és Franciaország került. A későbbiekben kiderült, hogy  a mi csoportunk volt az erősebb, hiszen az „A” csoportban 3-5. helyen végző  németek, franciák és szlovének a helyosztók során simán vereséget szenvedtek a másik csoport 3-5. helyezettjeitől.

A csoportmérkőzések első napján egy Finnország elleni 10-1-es vereséggel kezdődött a mieink számára a torna, majd Ausztria következett, akik ellen 6-1-re vesztettünk.

A szlovák válogatott és az oroszországi Dinamo Kazany jutott ellenfélül a második napra. Mindkét csapat játékán látható és érezhető volt, hogy szinte minden játékosuk komoly jégkorongos múlttal rendelkezik, néhányan még ma is aktív játékosok, sokuknak pedig komoly profi játékosmúlt van a háta mögött. Ehhez képest a Szlovákia elleni 5-0 arányú vereség kifejezetten jó eredménynek számít. Legvégül következett a két, külön kategóriát képviselő orosz csapat egyike, a Dinamo Kazany, ellenük egy 13-1-es vereség sikerült.

A harmadik nap a 9. helyért rendezett mérkőzésen 15-2-re elgázoltuk Szlovéniát, majd a negyedik napon sikerült egy edzőmérkőzést megszerveznünk a franciákkal, amit 8-5-re meg is nyertünk.

A tornáról képek és bővebb információk találhatók a www.police-hockey.com oldalon.

Végeredmény:

1.      Moszkvai Rendőrség

2.      Dinamo Kazany

3.      Csehország

4.      Ausztria

5.      Szlovákia

6.      Németország

7.      Finnország

8.      Franciország

9.      Magyarország

10.  Szlovénia

A torna második legeredményesebb góllövője Kis András lett 7 góllal.