II. Rendőr Szolgálati Pisztoly Világbajnokság

Nemzetközi Rendőr Sportszövetség (a továbbiakban: USIP) égisze alatt 2018. november 12. és 19. között Kínában, Guangdong tartomány fővárosában, Guangzhouban rendezték a II. Rendőr Szolgálati Pisztolylövő Világbajnokságot, amelyen Magyarországot két férfi és két hölgy versenyző képviselte. A csapat vezetője Czinege László r. dandártábornok úr Heves megye rendőr-főkaptánya volt. A rendezvényt megelőzően a csapat négynapos felkészülésen vett részt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság lőterén.

A Világbajnokságon 73 ország 256 rendőre vett részt. A szervezők tíz hónap alatt szinte a semmiből építettek fel egy minden igényt kielégítő lövészeti komplexumot, ahol tíz különböző szituációs pályát alakítottak ki. A pályák közül hét egyéni volt, hármat a kétfős csapatnak közös erővel kellett megoldania. A kétnapos lövészetet a női csapat ezüstéremmel zárta, míg az összetett csapatversenyben az előkelő harmadik helyet szerezte meg válogatottunk. A szervezés kiemelkedő színvonalú volt, több száz önkéntes segítette a zökkenőmentes lebonyolítást.

A magyar csapat kiváló eredménnyel zárta a világbajnokságot, amellyel kivívta minden résztvevő elismerését.

Magyar vonatkozású eredmények:

  • Női egyéni
    • Salamon Tímea 4. hely
    • Hatvani Nóra 7. hely
  • Férfi egyéni
    • Batki György 5. hely
    • Parrag Norbert 30. hely
  • Női csapat 2. hely
  • Férfi csapat 7. hely
  • Összetett csapat 3. hely

Eredménylista: http://www.policesport.cn/en/Results/default.htm