Országos Meghívásos Pisztoly Felmérő

Országos Meghívásos Pisztoly Felmérő – 2016. 02. 24-26.

 

            2016-ban ismét megrendezésre került a már nagy hagyományokkal bíró Országos Meghívásos Pisztoly Felmérő. A rendezvényt a ROKK RSZKK Lőkiképzési és Intézkedéstaktikai Alosztály szervezésében a Vágóhíd utcai lőtéren bonyolították le.

            A továbbra is nagyszámú érdeklődőre való tekintettel –a korábbi évektől eltérően– idén február 24-26. között három naposra bővült a verseny, melyreaz ország szinte valamennyi hivatásos fegyveres szervétől érkezett nevezés, közel mintegy 300 fő.

            A program alapvető célja egyben, hogy a szisztematikusan kialakított versenypályák követelményei általa nélkülözhetetlen szakmai ismereteket és gyakorlatot tovább mélyítse, lehetőséget nyújtva a folyamatos felmérésre és fejlődésre. A négy versenypálya között ún. klasszikus „El Presidente”, nem statikus (váltott kezet igénylő), fedezékekkel tűzdelt és egy „ismeretlenes” pályarész is kialakításra került. Szervezetenként három-három fős csapatokban lehetett nevezni, ahol kevesebb létszám gyűlt össze, ott csak egyénileg indulhattak a versenyzők összevont, valamint külön női és férfi kategóriában.

            Szervezőink folyamatos pozitív visszajelzéseket kaptak – már évek óta sikeresnek és népszerűnek számít a rendezvény. A versenyrendszer alapján minden egység előre megadott időpontra érkezett, majd a lőfeladatok teljesítése után elhagyhatta a helyszínt, ezzel értékes időt és energiát kímélve az egyéb szolgálati feladatokra.

Az eredmények a ROKK RSZKK intranetes honlapján megtekinthetők.