XV. Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa

XV. Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa

 

A Magyar Rendőrség és a Magyar Rendészeti Sportszövetség a Magyar Honvédséggel közreműködve 2017. május 6. és 10. között tizenötödik alkalommal rendezte meg a Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupát.

A Világkupára 18 ország 132 versenyzője regisztrált május 6-án a Hotel Berlinben. Ezen a napon volt lehetőségük a versenyzőknek belövésre a Nagytétényi lőtéren. A résztvevők este nyolc órától a technikai értekezleten kaptak tájékoztatást a versennyel kapcsolatos minden információról.

Május 7-én 09.00 órakor az ünnepélyes megnyitóval megkezdődött a világkupa. A megnyitón Meichl Géza r. dandártábornok úr üdvözölte a résztvevőket. Az első napi verseny a Nagytétényi lőtéren zajlott és éjszakai lövészettel zárult. A második napon a Magyar Honvédség táborfalvai lőterén katonai jellegű feladatokat hajtottak végre a versenyzők. A harmadik nap ismét a rendőrség lőterén volt. Az utolsó lövés délután öt órakor dördült el.

A 132 fő mesterlövész több mint húszezer lövést adott le a verseny három napja alatt.

A győztesek és helyezettek részére díjakat a rendőrség részéről Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, a honvédség részéről Takács Attila dandártábornok adta át.

Az országos rendőrfőkapitány különdíjáért kiírt versenyszámot a ROKK RSZKK-t képviselő Nagy Sándor r. alezredes és Boros Attila r. főtörzszászlós nyerte.

A Honvéd Vezérkar főnök különdíjáért kiírt feladatot a TEK csapata, Nádor Tamás zászlós és Juhász Ferenc főtörzsőrmester nyerte.

 

A világkupa I-VI helyezettje kategóriánként:

Rendőr egyéni

1.Nagy Sándor

2.Boros Attila

3.Libor Havlis (CZE)

4.Kairat Zhakupov (KAZ)

5.Bai Zhidi (CHN)

6.Oleksandr Baranenko (UKR)

 

Rendőr csapat

1.Nagy Sándor – Boros Attila

2.Zheng Jianjia – Bai Zhidi (CHN

3.Gennady Zyubak – Oleksandr Baranenko (UKR)

4.Nikolay Zemin – Andrei Ivanov (RUS)

5.Josef Prochazka – Libor Havlis (CZE)

6.TEK

 

Katona egyéni

1.Olexandr Solovianchyk (UKR)

2.Dymtro Khmil (UKR)

3.Rob Hunter (GBR)

4.Liu Jun (CHN)

5.Zhu Jiahong (CHN)

6.Valeriy Shits (RUS)

Katona csapat

1.Olexandr Solovianchyk - Dymtro Khmil (UKR)

2.Liu Jun - Zhu Jiahong (CHN)

3.Rob Hunter - Micheal Mcguigan (GBR)

4.Valeriy Shits - Aleksandr Kravtsov (RUS)

5.Dmitry Edalin – Oleg Perfilev (RUS)

6.Ivan Terziev – Kiril Balabanov (BUL)

Best of the Best

Olexandr Solovianchyk (UKR)