Nyár, pofonok és lövöldözés Hajdúszoboszlón

Bár a címben felsoroltak mindegyike igaz, mégsem sértettek és elkövetők hada, hanem sportra, mozgásra, minőségi együtt töltött időre vágyó emberek töltötték meg augusztus 8-án Hajdúszoboszlón a Városi Sportházat. Élvezték a Magyar Rendészeti Sportszövetség és szervező partnerei által megálmodott és életre hívott sportrendezvényt. Próbára tették erejüket, állóképességüket, örömet okozva saját magunknak és társaiknak, akikkel együtt ismerkedtek a legkülönfélébb sportágakkal.

A Mozgásban az erő rendezvénysorozat keretében a szervezők a hosszú bezártság után újra közösségbe hívták, várták a város lakóit és az itt nyaraló családokat. Ahogy Czine-Ilyés Erzsébet a MRS projekt szakmai vezetője elmondta, fontos, hogy az emberek megtapasztalhassák, újra lehetséges és biztonságos reszt venni közösségi rendezvényeken, együtt sportolni. A mozgással, a rendszeres testedzéssel a fizikum mellett az immunrendszerünk is megerősödik. A sport nyújtotta napi kihívások építik testünket, lelkünket és segítenek abban, hogy a nehézségeket (stressz, betegség…) képesek legyünk könnyebben legyőzni.

 Berzéné Terdik Terézia a Mozgásban az erő rendezvénysorozat egyik első állomásán találkozott ezzel a lehetőséggel. Követve a sorozat eseményeit, családjával és barátaival immár a harmadik helyszínen vesznek részt a sportprogramokon. Minden alkalommal találtak új kihívást, lehetőséget. Terézia életében először dobogóra is itt állhatott, a cross challenge kihívás ezüstérmeseként, ami csak tovább fokozta motivációját.

A futás-, a labdasportok szerelmesei, a küzdősportok felé kacsintgatók éppúgy megtalálhatták kedvenceiket a nap folyamán, mint azok, akik az ülő munka hátrányos hatásait ellensúlyozó, vagy egy pörgős nap végén megnyugvást és egyensúlyt biztosító mozgásformára vágytak. Bár a sorozat elsődleges célja a magyar felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése, egészségmegőrzése, a szervezők – ahogy Balogh József a sorozat egyik fő szervezője elmondta- pontosan látják, hogy a gyermekeket sokszor könnyebb bevonni az aktív programokba. Hozzájuk kapcsolódva azonban a szülők, nagyszülők is bekapcsolódnak az aktív mozgásba, a sportágak kipróbálásba. Ezért az egésznapos programokon minden korosztály számára lehetőséget teremtettek az aktív részvételre.

Püspökladány után másodszor, barátságos pofonok csattantak a sportcsarnokban. Az egésznapos, forgó rendszerű küzdelmi edzésen az ország különböző pontjairól tíz egyesület 150 küzdősportolója vett részt a HRSE és a Báthory Kick és Thai Box Gym meghívására a sparring party-n. Nagyszerű lehetőség volt ez arra, hogy a sportolók bemutathassák sportágukat és emellett olyan edzési- versenyfelkészülési lehetőséget kaptak, melyre eddig nem volt alkalmuk. Az ország távoli pontjain edző társaikkal mérhették össze tudásukat, felkészültségüket. Girdán Miklós 4 danos kickbox mester és edző elmondta a küzdősportokat űzők az izomzat és a magabiztos fellépés mellett, közösséget is kapnak, melyben gyakran köttetnek élethosszig tartó barátságok.

Bakó Tímea, a HRSE hatha jóga oktatója csendesebb vizekre vezette mindazokat, akik szőnyeget ragadva csatlakoztak a szabadtéri bemutató órához. A résztvevők fizikai felkészültségüknek és jártasságuknak megfelelően akár egy-egy ászanán belül is megtalálják a saját szintjüknek megfelelő kivitelezési módot. A stresszfeldolgozásban nem csak a friss, de régi traumák feloldásában is komoly segítséget nyújthat, tudatossá válhatunk segítségével a stresszhelyzeteink időbeni felismerésében és kezelésében. Az ülő életforma okozta problémák kezelésében és a szellemi energiák mozgósításában is komoly szerepe van.

A fegyverek kedvelőinek Csendes Gábor a GHI Csendes Kft ügyvezető igazgatója és csapata segítségével, mobil lézeres lőszimulációs és kiképző rendszerükkel, különböző nehézségű pályákon kóstolhattak bele a lövészetbe az érdeklődők.

Az fizikai próbák sorából nem maradhatott ki Keczán Mariann erősítő torna bemutatója sem. A klasszikus aerobic elemeket konditermi eszközökkel, kézi súlyzókkal, korongsúlyokkal, szalagokkal kiegészítve egy speciális kombinációt hoz létre, a minél nagyobb hatékonyság érdekében. Az óráján résztvevőket Mariann saját példájával arra is ösztönözte, hogy vele együtt a cross challenge kihívásokban is részt vegyenek.

A rendezvénysorozat egyik legnagyobb erénye, hogy a rendészeti dolgozókkal, mint magánemberekkel, sportolókkal, edzőkkel találkozhat a lakosság. Így segítve a személyes, baráti kapcsolódások kialakulását, megmutatva a rendészeti dolgozók példaértékű egészségmegőrző, aktív sportéletét, ezzel nyújtva ösztönzést mindenki számára.

Képek: