Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna

Huszonegyedik alkalommal került lebonyolításra a B-A-Z. Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna. A rendezvény fő támogatója a Magyar Rendészeti Sportszövetség volt.

A torna célja, emlékezni egy olyan országos rendőrfőkapitányra, aki a rendőri munka mellett kiemelkedő hangsúlyt fektetett a sportra, valamint elősegíteni a 40. év feletti állomány fizikai felkészültségének javítását és a szervezeten belüli sportbaráti kapcsolatok ápolását.

A rendezvényt Ruszkai József r. ezredes, vármegyei gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes nyitotta meg, melyen 11 csapat 110 játékosa és 25 meghívott vendég vett részt. Két csoportban (5 és 6 csapat), két teremben több lelkes szurkoló biztatása mellett kezdődtek a csoportmérkőzések. Az emléktornán – a hagyományoknak megfelelően – a család valamennyi tagja (Forgács Lászlóné, Forgács Gábor, Forgács Csilla férjével és gyermekeikkel) részt vett. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, valamint a vármegye illetékességi területén működő rendőrkapitányságok vezetői mellett megjelentek a város képviselői, nyugállományú rendőri vezetők, valamint a sportéletből számos barát és tisztelő is. A rendkívül izgalmas, de kiemelkedően sportszerű mérkőzések alkalmával kialakult a két csoport sorrendje, majd kezdődtek a helyosztó mérkőzések.

A torna végeredménye:

  1. Szabolcs-Szatmár-Bereg VMRFK
  2. Győr-Moson-Sopron VMRFK
  3. Hajdú-Bihar VMRFK
  4. Tolna MRFK
  5. BM Öregfiúk
  6. Nemzeti Védelmi Szolgálat
  7. B-A-Z. VMRFK
  8. Heves MRFK
  9. BRFK
  10. Zala VMRFK
  11. KR Nemzeti Nyomozó Iroda

A torna vándorserlegét – melyet Forgács Lászlóné adott át – a következő rendezvényig a Szabolcs-Szatmár-Bereg VMRFK csapata őrizheti. A torna gólkirálya Kovács István (Sz-Sz-B VMRFK, 7 góllal), a legjobb kapus Boczkó Balázs (Gy-M-S VMRFK) lett. A torna legidősebb játékosa részére az NVSZ által felajánlott díjat Forgács Lászlóné adta át, melyet Dr. Világosi Gábor (BM Öregfiúk játékosa) érdemelt ki. A Rendőrtábornokok Egyesülete által a legsportszerűbb csapat részére felajánlott különdíjat az egyesület képviseletében Dr. Berta László nyá. r. vezérőrnagy adta át, melyet a Zala VMRFK csapata kapott. A legjobb hazai játékos részére Tiszaújváros Rendőrkapitányság vezetője ajánlott fel különdíjat, melyet Dr. Ongai Péter r. alezredes adott át Cseh Tamás részére. 

Forrás: police.hu