Beszámolók
A Magyar Rendészeti Sportszövetség 2024. november 21-én a Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrumban fogadta a romániai IPA küldöttségét, amelynek keretében a magyar rendőr válogatott barátságos mérkőzést játszott a Román Rendőrség IPA válogatottjával. A román csapat erős ellenfélnek bizonyult és 2-0-ás félidő után 3-0 arányban győzött.
A magyar válogatottnak jövő tavasszal Nagyváradon lesz lehetősége visszavágni az elszenvedett vereségért.
A Honvédség rögbi csapata meghívta a Magyar Rendészeti Rögbi válogatottat egy mérkőzésre, ami a tavaszi kecskeméti megmérettetés visszavágója volt. Akkor a honvédek nyertek, de a Zrínyi laktanyában 2024. október 30-án a rendvédelmiek diadalmaskodtak 31-21-re. Reméljük a hagyomány nem szakad meg, és jövő tavasszal újra harcba szállnak a csapatok a vándorkupáért.
Az Európai Rendőr Sportszövetség (USPE) 2024. november 2-án Thesszalonikiben tartotta Kongresszusát. Az eseményen dr. Varga Péter r. dandártábornok ügyvezető elnök és dr. Horvát Ádám István r. ezredes elnökségi tag képviselte küldöttként a Magyar Rendészeti Sportszövetséget.
A Kongresszus több sikert is hozott a magyar rendőr sport és sportdiplomácia számára. Gulyás Michelle r. főhadnagy öttusázó a Párizsi Olimpia bajnoka díjat vehetett át kiemelkedő sportteljesítménye elismeréséül.
A ROKK Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrum és a Budapesti Rendészeti Sportegyesület 2024. október 15-én ismét nagy sikerrel rendezte meg a BM Országos Meghívásos Pump and Row Versenyt. Az eseményen 47 férfi és 19 női versenyző indult nyílt és masters (férfiak +40 év, nők +35 év) kategóriában.
A Készenléti Rendőrség és a Magyar Rendészeti Sportszövetség 2024. szeptember 20. és 23. között Budapesten rendezte az V. Nemzetközi Rendőr Szolgálati Pisztoly Lőversenyt, amelyen öt ország versenyzői vettek részt. A rendezvényt Kuti Gábor r. alezredes a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság mb. igazgatója nyitotta meg a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ nagytétényi lőtéren.
Tizenegy csapat 210 versenyzője mérte össze evezési tudását a XV. Rendvédelmi Sárkányhajó Kupán, a Népszigeten 2024. szeptember 12-én.
A megmérettetésen a sárkányhajó csapatok kétszáz méteres távon versengtek a legjobbaknak járó kupáért, a nő-i és a nyílt kategóriákban 3 illetve 8 csapat állt rajtvonalhoz.
A Női kategóriát a Terrorelhárítási Központ, AMAZON Of Dragon csapata nyerte, második helyezett Vas Vármegyei Rendőrfőkapitányság Vasi Kék Sárkányok csapata, míg, az NVSZ és az ORFK-ROKK-NOK-NEBEK közös csapata állt fel a dobogó harmadik fokára
A verseny 2024. szeptember 10-én került megrendezésre Ravazdon, a Győr-Moson-Sopron VMRFK szervezésében. A rendezvényről beszámoló itt található.
2024. június 13. és 17. között Szófiában rendezték a XVI. Rendőr Judo Európa-bajnokságot, amelyen nyolc fős delegáció képviselte a Magyar Rendőrséget. A kontinens-bajnokságon, ahol minden eddiginél erősebb volt a mezőny – 17 ország 88 férfi és 42 női versenyzője – lépett tatamira
A válogatott csapatot dr. Nagy György r. ezredes vezette, az edző Hűbéresi Zsolt r. őrnagy volt.
A csapat tagjai:
Gyertyás Róza r. hadnagy
dr. Mihovics Szabina r. százados
Szlávik Gergő r. törzsőrmester
Dudás Medárd r. őrmester
Csillag István r. törzszászlós
A verseny 2024. június 14-én került megrendezésre Maconkán. Beszámoló itt található az eseményről.
Az Európai Rendőr Sportszövetség (USPE) megbízásából a Cseh Rendőr Sportszövetség Prágában rendezte meg a IX. Rendőr Asztalitenisz Európa-bajnokságot 2024. június 03-08. között. A kontinensviadalra 14 ország férfi és női versenyzője nevezett, az induló 20 női és 54 férfi versenyző között 4 magyar rendőr asztaliteniszező állt asztalhoz. A delegáció eredményesség szempontjából elmaradt az előzetes várakozásoktól, hiszen az előző kontinensviadalokon a csapatversenyben, vagy a páros versenyszámokban sikerült dobogós helyezést elérnünk, de a mostani EB-ről nem sikerült érmet hazahozni.
A bajnokság 2024. március 21-én Miskolcon került megrendezésre. Beszámoló a sporteseményről a Miskolci Rendvédelmi Technikum honlapján, itt található.
A májusi görögországi Rendőr Női kosárlabda EB-re készülő válogatottunk Szlovákia csapatát fogadta 2024. március 21-én a Körmendi Rendvédelmi Technikum sportcsarnokában.
A mérkőzés előtt a tanintézet igazgatója, Hollósi Gábor r. ezredes úr és Dr. Varga Péter r. dandártábornok úr, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke fogadta a delegáció vezetőjét, a Szlovák Rendőr Sportszövetség főtitkárát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával 2024. március 2-án huszonkettedik alkalommal rendezte meg Tiszaújvárosban a Forgács László Labdarúgó Emléktornát. A rendezvényt- melyen 11 csapat 110 játékosa és 20 meghívott vendég vett részt – Miskolczi István r. ezredes, vármegyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes nyitotta meg. A torna különlegessége, hogy 2024-ben nemzetközi megmérettetéssé vált, ugyanis idén egy kassai csapat is képviseltette magát a rendezvényen.
Végeredmény:
A bajnokság 2024. február 27-én került megrendezésre Tatabányán. 16 szervtől 44 versenyző nevezett a 4 kategóriában, a hölgyeket öten képviselték. Az indulók összesen 105 mérkőzést játszottak le a nap folyamán, melynek végén dr. Varga Péter r. dandártábornok úr és Boross Zoltán ezredes úr adták át a díjakat.
A Budapesti Rendészeti Sportegyesület és a Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrum 2024. február 14-én rendezte az év első BM Országos Meghívásos Pump and Row versenyét. A magas színvonalon megrendezett eseményen 80 fő férfi és 40 fő női versenyző indult két korcsoportban. A csapatversenyben három fős csapatok vettek részt.
A Szlovák Rendőr Sportszövetég meghívására 32 fős, rendőrségi dolgozókból álló sportdelegáció utazott Besztercebányára 2023. október 17-én. A júniusi budapesti meghívást viszonozták északi szomszédaink, amikor a férfi labdarúgó válogatott mellett a női kosárlabda válogatottunkat is vendégül látták a Dukla Atlétikai Stadionban és a Sportcsarnokban.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezésében 2023. október 12-én Székesfehérvár került megrendezésre a Belügyminisztérium 2023. évi Országos Kispályás Labdarúgó Bajnoksága.
Végeredmény:
A kontinensviadal 2023. augusztus 28-30. között került megrendezésre Prágában, a Cseh Rendőr Sportszövetség (UNITOP) szervezésében.
Magyarországot 5 versenyző képviselte, a delegációt Dr. Tánczi Tibor r. ezredes, a Vas VMRFK bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese (egykori kiváló kalapácsvető) vezette. Az EB-n 16 ország sportolói álltak rajtvonalhoz, köztük olyan egykori élsportolók, mint a 2016-os olimpia férfi diszkoszvetésének bajnoka Christoph Harting. A mezőny erősségét mutatja az is, hogy több versenyző a budapesti atlétikai világbajnokságról érkezett a cseh fővárosba.
A Cseh Rendőr Sportszövetség meghívására a Magyar Rendőrség asztalitenisz válogatottja 2023. június 30-án és július 1-én nemzetközi tornán vett részt Prágában.
A rendezvényen a csapatunk mellett a szlovák, az osztrák, és a házigazda cseh rendőrség legjobbjai álltak asztalhoz.
A férfi egyéni versenyben Tóth Zsolt bronzérmes lett, Tóth Sándor a negyedik, Poór Tibor az ötödik, míg Korály Tibor a nyolcadik helyen végzett.
Tizenhárom csapat 260 versenyzője mérte össze evezési tudását a XIV. Rendvédelmi Sárkányhajó Kupán, amit a Népszigeten, a KSI vízitelepen rendezett meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2023. június 16-án. A megmérettetésen kétszáz méteres távon versengtek a legjobbaknak járó kupáért a női és nyílt kategóriákban nevezett csapatok.
Női kategória:
Magyarország legjobb férfi rendőr labdarúgóiból álló válogatott 2023. június 14-én a ROKK GSZ RSZSC Fehér holló utcai objektumában barátságos mérkőzést játszott a szlovák rendőrség csapatával. A mérkőzést a vendégek nyerték meg 2:0-ra.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság immár ötödik alkalommal rendezte meg a Belügyminisztérium Országos Judo Bajnokságát Makón 2023. május 23-án. A rendezvényen 21 belügyi szerv 100 versenyzője vett részt.
A bajnokságot Papp Károly r. ezredes a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg, díszvendégként jelen volt Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes judós.
A rögbi sportág rendvédelmi szerveken belüli népszerűsítése céljából a Magyar Rendészeti Rögbi Válogatott május 23-án nyílt edzést tartott a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Fehér Holló utcai objektumában. Az edzésen kb. 35 fő jelent meg különböző rendvédelmi szervektől és rendvédelmi oktatási intézményekből. A résztvevők megismerkedtek a sportág alapjaival, az egyszerűbb mozgásokkal, ütközésekkel. Zárásként pedig közös játékra került sor.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közösen 2023. május 17-én nyolcadik alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr Tisza-tó körüli futóbajnokságot. A pontszerző versenyre 15 szerv nevezett, valamint meghívottként versenyzett az Országgyűlési Őrség, és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság csapata. A váltófutásban induló hét fős csapatoknak a Tiszafüreden megtartott ünnepélyes megnyitó után a Tisza-tó körüli gáton kellett teljesíteniük a 64,5 kilométeres távot.
A férfi és női rendészeti futócsapat az idei XVII. Ultrabalaton futóversenyen is a dobogón állt.
A XVII. NN Ultrabalaton futóversenyen a Szolgálati Agarak nevű 13 fős rendészeti férfi csapat 12 óra 35 perc alatt teljesítette a 210 km-es távot, mely eredménnyel a dobogó második fokára állhatott fel.
Az Agár Lányok 15 óra 19 perc alatt értek célba, és ezzel az időeredménnyel zsinórban harmadik győzelmüket aratták ezen a versenyen.
Gratulálunk az eredményekhez!
A Magyar Rendészeti Sportszövetség belügyi rögbis csapata 4 csapatos tornán vett részt Prágában 2023. április 21-én. A 9 rendőr kolléga mellett, 1 fő a Katasztrófavédelmet, 1 fő a Büntetés-végrehajtási Szervezetet és 1 egy fő Országos Mentőszolgálatot képviselte, ezen kívül az NSZKK munkatársa, Tompai Zoltán játékvzetői feladatokat látott el a tornán. A 7-e röbi szabályainak megfelelően 2X7 perces mérkőzéseket játszott körmérkőzés formájában a 3 cseh és az egy magyar csapat alkotta mezőny.
A bajnokság 2023. március 23-án került megrendezésre Tatabányán. Az indulók három kategóriában versenyztek, 13 szervtől 31 sportoló nevezett.
Huszonegyedik alkalommal került lebonyolításra a B-A-Z. Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna. A rendezvény fő támogatója a Magyar Rendészeti Sportszövetség volt.
A torna célja, emlékezni egy olyan országos rendőrfőkapitányra, aki a rendőri munka mellett kiemelkedő hangsúlyt fektetett a sportra, valamint elősegíteni a 40. év feletti állomány fizikai felkészültségének javítását és a szervezeten belüli sportbaráti kapcsolatok ápolását.
A Magyar Rendőrség három férfi és két női versenyzőből álló csapata 2023. február 23-án részt vett a Horvát Köztársaság Belügyminisztériumának nemzetközi meghívásos síversenyén. A versenyt a Zágráb melletti Sljeme síterepen rendezték hét ország 34 férfi és nyolc női versenyzőjének részvételével óriás műlesiklás versenyszámban. Az enyhe időjárási körülmények nem kedveztek a pálya minőségének ezért csak egy futamot rendeztek. Versenyzőink remekül helytálltak: a hölgyeknél Nagyné Rácz Henrietta 5. lett, Polgárné Mátrai Barbara a 6. helyen ért végzett.
A bajnokság Kecskeméten került megrendezésre 2022. november 23-án. A rendezvényről beszámoló a police.hu-n található.
A bajnokság 2022. november 12-én került megrendezésre a Terrorelhárítási Központ Zách utcai objektumában, A rendezvényre 36 szerv 190 versenyzője nevezett. A szervek közötti összetett pontversenyt a házigazdák nyerték, a Készenléti Rendőrség és az NKE-RTK csapatai előtt.
November 8-án 17.00 órai kezdettel Svájc ellen lépett pályára a magyar rendőr labdarúgó válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. A találkozót Wohlenben játszották.
A magyar válogatott összeállítása: Kajári János, Iványi Bence, Kramcsák Dávid, Kővári Balázs, Hushegyi Csaba, Takács Viktor, Orosházi Dávid, Orosz Ferenc, Bobcsák Milán, Péli Tamás, Papp Ádám.
Cserék: Dezső Krisztián, Szabó Szilárd, Tóth Attila, Gajdos Gergő
Az Országgyűlési Őrség szervezésében a budapesti Soroksári Sportcsarnokban került megrendezésre a Belügyminisztérium Országos Pontszerző Fekvenyomó Bajnoksága 2022. október 21-én. A bajnokság először kerül megrendezésre pontszerző versenyként, melyet 7 meghívásos, szintén az OGY által szervezett verseny, a ’Tornyos Kupa’ előzött meg.. A versenyen három korcsoportban és 4 női-, illetve 5 férfi súlycsoportban 20 szervtől 90 fő vett részt. A bajnokság legfiatalabb férfi és női versenyzője 2002-es, a legidősebb férfi 1966-os és a legidősebb női versenyző 1963-as születésű volt.
A rendőr férfi labdarúgó válogatott 2022. november 08-án EB selejtező mérkőzést játszik Svájcban. A meccs győztese kijut a 2023 nyarán Nagy-Britanniában megrendezésre kerülő Európa-bajnokság 8-as döntőjére. A sikeres szereplés érdekében 2022. október 11-én barátságos mérkőzést vívott a rendőr válogaott a Szent István SE U 19-es csapatával.
A kontinensviadal 2022. október 07-09. között került megrendezésre a hollandiai Eindhovenben. Magyarországot 4 férfi és 2 női versenyző képviselete, a delegáció vezetője dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok volt. A férfiak mezőnyében 22 ország 93 sportolója állt rajthoz, a hölgyeknél 14 nemzet 40 versenyzője jelent meg. A legjobb magyar eredményt Jedlinszki Gábor (2:47:38), és Gyebnár Éva (3:24:18) érte el.
A delegáció további tagja: Frankó Csilla, Kiss Tibor, Bulitka László, File Balázs
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében Nyírlugoson került megrendezésre a Belügyminisztérium 2022. évi Országos Kispályás Labdarúgó Bajnoksága. A 15 csapat részvételével megatartott torna végső győztese a házigazdák csapata lett.
Végeredmény:
A Magyar Rendészeti Sportszövetség elküldte nevezését a XVI. Rendőr Férfi Kézilabda Európa-bajnokságra, ami 2023. június 05-12. között kerül megrendezésre Pozsonyban. A sikeres szereplés érdekében válogató edzés került megrendezésre 2022. október 05-én Budapesten, amelyen 29 játékos jelent meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. szeptember 29-én 19 rendőri szerv részvételével rendezte meg a Rendőr Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokságot. A mérkőzéseket a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Fehér Holló utcai objektumának műfüves labdarúgó pályáján játszották. A három ötös és egy négyes csoportban lejátszott körmérkőzések után a csoportok első két helyezettje jutott a negyeddöntőbe, ahol egyenes kieséses rendszerben dőlt el a bajnoki cím sorsa.
Végeredmény:
A ROKK Fehér Holló utcai objektumában 2022. szeptember 28-án megrendezett versenyen - ahol a saját bajnoksággal nem rendelkező belügyi szervek vettek részt - 9 csapat jelent meg. A torna első két helyezette a Miskolci Rendvédelmi Technikum és az Országgyűlési Őrség csapata lett. Ez a két csapat szerzett jogot arra, hogy a 16 csapatos BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokságon elinduljon.
A XXXIII. Rendőr Horgász Európa-bajnokság 2022. szeptember 19-24. között került megrendezésre Szegeden. A nemzeti válogatottak versenyét Anglia nyerte Magyarország és Németország előtt. A versenyről itt található beszámoló.
Július 31. és augusztus 7. között a németországi Münsterben rendezték a 10. Rendőr Tenisz Európa-bajnokságot. A Magyar Rendőrséget hét fős delegáció képviselte a rendezvényen, amelyen 11 ország 40 férfi és 20 női játékosa vett részt. Az öt játékosunk férfi egyesben és férfi párosban lépett pályára.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprémi Rendőr Sportegyesület közösen rendezte meg a XLII. Balaton Kupa BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokságot 2022. augusztus 06-án Várpalotán.
Az eredmények itt találhatóak.
A Rendőr -Tűzoltó Világjátékok 2022. júlus 22-31. között került megrendezésre a hollandiai Rotterdamban, ahol a Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával 4 fő belügyi dolgozó vett részt.
A Magyar Rendészeti Sportszövetség vendége volt a Cseh Rendőr Rögbi Válogatott 2022.május 27-30. között Budapesten. Vendégeink városnézés keretében voltak a Parlamentben, a Várban és a Belvárosi Fesztiválon is a szombati napon.
A vasárnapi tornán a cseh rendőrök, a Magyar Rendészeti Rögbi Válogatott, illetve a Tárnok és a Haramiák csapatai vettek részt, a végső győztes Csehország csapata lett.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei, és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 2022. május 17-én közösen rendezte meg az Országos Rendőr Tisza-tó körüli futóbajnokságot. Az ünnepélyes megnyitón Czinege László rendőr dandártábornok, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte a verseny résztvevőit.
A rendőrségi pontszerző versenyen 15 szerv képviseletében 16 csapat rajtolt el. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság versenyen kívül is indított egy csapatot, így 16, egyenként 6-6 fős csapat teljesítette a Poroszlótól Tiszafüredig tartó 54,4 kilométeres távot.
A Magyar Rendőr Jégkorong Válogatott nemzetközi tornán vett részt 2022. április 26-30. között Prágában. A 6 csapatos tornán a magyar válogatott a franciákat megelőzve az ötödik helyen végzett, a végső győzelemt a házigazda Csehország szerezte meg, a szintén jó erőkből álló Szlovákia előtt. Csapatunk gerincét rendőrségi dolgozók adták, de más rendvédelmi szervek dolgozói is helyet kaptak a válogatottban.
A Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokságát 2022. április 28-án Felsőtárkányban rendezte a Magyar Rendészeti Sportszövetség, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület és a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A megnyitó ünnepségen Csontos Ambrus tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte a sportolókat. A rendezvényt dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke nyitotta meg.
A Készenléti Rendőrség a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ közreműködésével a Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrumban április 20-án rendezte a KR Hősei Labdarúgó Tornát. A tornán 18 rendőri szerv csapata vett részt 162 fővel. A rendezvényt megnyitotta és az eredményhirdetésen a díjakat átadta Simon Sándor r. ezredes a Készenléti Rendőrség főosztályvezetője.
A torna végeredménye:
A Magyar Rendészeti Sportszövetség (MRS) felkérésére a Miskolci Rendvédelmi Technikum 2022. április 7-én rendezte a Belügyminisztérium 2022. évi Országos Judo Bajnokságát. A rendezvényen 23 belügyi szerv közel 120 versenyzője állt tatamira, hogy eldöntse az egyéni és összetett helyezéseket.
A megnyitón a Belügyminisztérium képviseletében Menczer Gusztáv köszöntötte a versenyzőket. A küzdelmek kiváló körülmények között, magas színvonalú bíráskodás mellett zajlottak. A döntőkben kiemelkedő nívójú összecsapásokon dőlt el az aranyérmek sorsa.
Az Európai Rendőr Sportszövetség (USPE) felkérésére a Magyar Rendészeti Sportszövetség (MRS) 2022. február 16-án és 17-én Székesfehérváron rendezte meg a IX. Rendőr Férfi Kosárlabda Európa-bajnokság egyik selejtező tornáját. Magyarország és Izland rendőr válogatottjai között két mérkőzésen dőlt el a továbbjutás sorsa, mivel az eredetileg szintén résztvevő Monaco csapata a járványhelyzet miatt lemondta a részvételt.
2021. október 28-29-én a Baranya Megyei Rendőr- főkapitányság szervezésében került megrendezésre az I. Tubes BM Országos Meghívásos Kosárlabda Bajnokság, melyen 9 csapat lépett pályára.
Csapatok: Készenléti Rendőrség, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Baranya Megyei RFK., Budapesti Rendőr-főkapitányság, Hajdú-Bihar Megyei RFK., Pest Megyei RFK. – Nagykőrösi Rk., Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, Veszprém Megyei RFK., Zala Megyei RFK.
A Magyar Rendőrség terepfutó válogatottja 2021. november 5. és 8. között részt vett a dániai Aarhusban rendezett Rendőr Terepfutó Európa-bajnokságon.
Az Európa-bajnokságon 19 ország 87 férfi és 50 női versenyzője állt rajthoz. A kiemelkedő nehézségű pályán a legjobb eredményt a hölgyek között Rozgonyi Zsuzsanna (32. hely), a férfi mezőnyben Bulitka László (51. hely) érte el. Női csapatunk két válogatottat megelőzve a 9. lett.
A 215 km-es versenyen a belügyi dolgozókból álló rendvédelmi válogatottak - a Szolgálati Agarak és az Agárlányok - megnyerték mindkét nem csapatversenyét. A futófesztiválon összesen 1510 csapat indult. A lányok 16 óra 16 perces időeredménnyel, a fiúk 12 óra 58 perccel diadalmaskodtak a saját kategóriájukban 2021. október 02-03-án.
Gratulálunk az eredményhez!
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. szeptember 16-án Egerben ismét megrendezte az Országos Meghívásos Rendőrségi Teniszversenyt. A mérkőzéseket az Invest Vendégházak salakos teniszpályáin kiváló körülmények között játszották.
Az abszolútban és a kategóriában is II. helyezést ért el a Szolgálati Agarak rendvédelmi futó válogatott az Ultrabalaton futóversenyen.
A 215 km-t (+2,5 km) 12 óra 52 perc 24 mp alatt teljesítette a tíz fős csapat.
Csapattagok: Hajnal Kornél, Szabó Imre, Bulitka László, Jedlinszki Gábor, Noé Attila, Kovács Krisztián, Tabajdi József Nándor, Kukucska Gergely, Sági József, Halona Gergely
2020. augusztus 15-én a siófoki nagy strandon Pump and Run Versenyt rendeztek, ahol nyílt és rendészeti-katonai kategóriában 30 versenyző állt rajthoz. A versenyszabályok alapján a férfiak a testsúlyuk 80%-ával nyomtak fekve, majd 2500 métert kellet futniuk. A hölgyeknek a testsúlyuk 40%-át kellett a lehető legtöbbször kinyomni, majd futni 1500 métert.
A futóidőből nyomásonként 5 másodpercet levontak és a legjobb időeredményt elért versenyző lett a győztes.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. március 4-én rendezte meg a 2020. évi meghívásos Belügyminisztériumi Országos Fallabda Bajnokságot Tatabányán, melyen 19 szervtől 30 fő vett részt. A versenyt Ogonovszky Szilárd rendőr őrnagy nyitotta meg. A versenyzők négy kategóriában mérték össze a tudásukat. A verseny mindvégig nagy küzdelmet hozott és jó hangulatban zajlott. A győzteseknek és a helyezetteknek járó díjakat Dr. Vaczula József rendőr alezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes adta át.
Eredmények
A BM Tanintézeti Judo Bajnokság a Miskolci rendészeti Szakgimnázium szervezésében került megrendezésre a 2020. február 13-án. A versenyre a négy rendészeti szakgimnázium, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja nevezett A házigazdákkal együtt hat csapat 98 versenyzője küzdött a helyezésekért.A rendezvényt a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ képviseletében Bálint Ferenc Levente r. alezredes úr nyitotta meg és Bagi István r. ezredes úr, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója zárta be.
A Belügyminisztérium Országos Úszó Bajnoksága, 2020. február 26-án került megrendezésre Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében, a Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával. A Kecskeméti Fürdő immáron nyolcadik alkalommal adott otthont a rendezvénynek, ahol a 33 szerv 344 versenyzője küzdött dobogós helyekért.
A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium és az iskola sportegyesülete közös szervezésében 2020. február 15-én tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a Bajusz Zoltán Nemzetközi Öregfiúk Teremlabdarúgó Emléktorna.
Az eseményen a sport és baráti találkozások mellett a kiváló kollégáról is megemlékeztek a résztvevők. A hazai csapatokon kívül ismét megtisztelték a tornát a nagyváradi és a kolozsvári társiskolák csapatai is. Idén először vett részt a rendezvényen a „Miskolci Honvédség” közös csapata.
A torna végeredménye:
A Horváth Belügyminisztérium Rendőr Főigazgatóságának meghívására a Magyar Rendőrség ötfős válogatottja 2020. február 10. és 12. között részt vett a Horvát Köztársaság Belügyminisztériumának Síversenyén. A versenyen nyolc ország 29 férfi és 13 női versenyzője állt rajthoz.
Huszadik alkalommal került lebonyolításra a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna. A rendezvény fő támogatói a Magyar Rendészeti Sportszövetség és Tiszaújváros Önkormányzata voltak.
A torna célja, emlékezni egy olyan országos rendőrfőkapitányra, aki a rendőri munka mellett kiemelkedő hangsúlyt fektetett a sportra, valamint elősegíteni a 40. év feletti állomány fizikai felkészültségének javítását és a szervezeten belüli sportbaráti kapcsolatok ápolását.
A Belügyminisztérium és a Rendvédelmi Szervek Országos Pontszerző Sportbajnokságainak ünnepélyes eredményhirdetésére, valamint a 2019. évben elért sporteredmények, illetve a sportszervezés és a kiképzés területén nyújtott kimagasló teljesítmények elismerésére 2020. január 30-án a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában került sor 150 fő részvételével.
A Belügyminisztérium tanintézeti bajnokságának díjait Zsinka András a BM személyügyi helyettes államtitkára adta át. A tanintézetek összetett versenyében a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium végzett az élen.
Immáron negyedik alkalommal szervezte meg a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium a Rendészeti Sportegyesülettel karöltve a BM Meghívásos Tekebajnokságot. A 2019. november 22-én Szentgotthárdon megrendezése kerülő versenyre 7 hazai és egy szlovéniai csapat nevezett. A mérkőzések színvonalas küzdelmeket eredményeztek, több első osztályú versenyző is erősítette a csapatokat, amit az elért kiemelkedő egyéni eredmények is igazolnak.
Az összetett csapatverseny eredménye:
1. IPA Szlovénia
2. Körmendi RK
3. Zala MRFK
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Sportegyesület és a Miskolci Rendőrkapitányság 2019. november 20-22. között Miskolcon rendezte meg a Miskolci Meghívásos Nemzetközi Futsal Tornát.
November 15-én játszották a Dánia-Magyarország rendőr női labdarúgó EB selejtező mérkőzést. A 3-3-as döntetlennel zárult rendes játékidőt követő tizenegyespárbajt válogatottunk 3.2 arányban elvesztette, így nem lehet ott a 2020-as norvégiai Európa-bajnokságon.
A kezdő tizenegy: Gyöngy Krisztina – Horváth Teodóra, Mikó Vivien, Mogyorósi Zsuzsanna, Szarvas Erika – Farádi-Szabó Edina, Köröcz Bianka, Luczi Evelin, Kovács Anikó, Sass Viktória Erika – Mátyás Noémi
2019. október 20-án rendezték a Nagyvárad-Debrecen Szupermaratont (84.8 km), melyen a Szolgálati Agarag rendészeti futó válogatott a 10 fős csapatok kategóriájában első helyezést ért el.
A IV. Rendőr Női Röplabda Európa-bajnokságot 2019. október 7. és 14. között rendezték Prágában.
Az eseményen 12 fős válogatott képviselte a Magyar Rendőrséget. A csapatot Ogonovszky Szilárd r. alezredes készítette fel az Európa-bajnokságra. A technikai segítő Hortobágyi Gábor r. alezredes volt. A kiutazó delegáció Farkas Gábor r. dandártábornok vezetésével vett részt a kontinenstornán.
A BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2019. október 01-én került megrendezésre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében, a Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával. A MOL Fehérvár FC utánpótlás műfüves edzőpályáján kialakított 4 pályán 15 csapat küzdött a végső győzelemért. A rendezvényt dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Fejér MRFK vezetője, az MRS ügyvezető elnöke nyitotta meg, a belügyminisztert Menczer Gusztáv a Személyügyi Helyettes Államtitkárság főtanácsadó képviselte.
2019. szeptember 19. és 26. között Milánóban rendezték a III. USIP Rendőr Világjátékokat. A Magyar Rendőrséget 24 fős küldöttség képviselte. A játékokon 32 ország közel 500 sportolója vett részt a következő sportágakban: szituációs lövészet, judo, jiu jitsu, úszás, trap és skeet lövészet, kerékpár és 10km futás. A delegációt Dr. Bán László az ORFK főosztályvezetője vezette.
A magyar csapat tagjai és eredmények:
Szituációs lövészet:
A BM Házi Kispályás Labdarúgó Bajnokság – ami a saját bajnoksággal nem rendelkező belügyi szervek részére lett meghirdetve – 2019. szeptember 26-án került megrendezésre a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, Rendőrségi Szabadidő - és Sportcentrumának (továbbiakban ROKK RSZSC) Vágóhíd utcai objektumában, a Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával. A nevező öt csapat körmérkőzéses formában küzdött a helyezésekért és a BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokság 16 csapatos döntőjén való részvételért. A nyitó- és a záró ünnepség előljárója Bálint Levente r.
A BM Országos Atlétikai Bajnokság 2019. szeptember 25-én került megrendezésre a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja (a továbbiakban: BV OTRK) szervezésében Budapesten, az Ikarus Atlétikai Stadionban. A verseny megnyitó ünnepségén – melynek előljárója Szabó Bálint bv. százados, a BVOTRK mb.oktatási igazgatóhelyettese volt – 38 belügyi szerv közel 370 versenyzője sorakozott fel. A férfi és női sportolók összesen 17 versenyszámban mérték össze erejüket, amelyek között ugró, dobó és futószámok is szerepeltek.
A BM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokság az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar szervezésében került megrendezésre a 2019. szeptember 24-én. A bajnokságra a négy rendészeti szakgimnázium küldte el a nevezését, így a rendező a házigazdákkal együtt öt csapat harcolt a helyezésekért. A csapatok a két műfüves pályán játszva, körmérkőzéses formában döntötték el a helyezéseket. A megnyitó- és a záróünnepség elöljárója dr. Freyer Tamás, az NKR RTK Testnevelési és Küzdősport Tanszékének vezetője volt.
2019. szeptember 19. és 23. között Pozsonyban rendezték a 8. Rendőr Asztalitenisz Európa-bajnokságot, melyen 17 ország 86 versenyzője állt asztalhoz
A Magyar Rendőrséget ötfős válogatott képviselte az eseményen: Szilvássiné Végh Katalin r. főtörzsőrmester, Göndös Gábor r. százados., Korály Tibor r. törzsőrmester., Tóth Zsolt r. őrmester., Poór Tibor r. törzsőrmester. A csapat vezetője Dr. Varga Péter r. dandártábornok a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke volt.
2019. augusztus 25. és 31. között Írországban Dublintól 100 km-re a Muckno tavon rendezték a 32. Rendőr Horgász Európa-bajnokságot, melyen a Magyar Rendőrséget két csapat képviselte 12 fővel.
Kína Szecsuán tartományában, Csengtu városban 2019. augusztus 8. és 18. között rendezték a Rendőr és Tűzoltó Világjátékokat. Az eseményen 61 sportágban kb. 10.000 rendvédelmi és tűzoltó sportoló vett részt a föld minden tájáról.
A Belügyminisztériumot egy fő rendőr és egy fő tűzoltó képviselte. Kerekes Dóra r. hadnagy a Készenléti Rendőrség állományából aranyérmes lett diszkoszvetésben. Móricz Bálint tű. őrmester a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából negyedik helyen végzett 200m-es síkfutásban, három századdal lemaradva a dobogóról.
A bajnokságot a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte 2019. július 12-én a Zánkai Sport- és Rendezvényközpontban. A rendezvényt a dr. Fellegi Norbert rendőr ezredes úr, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg és kívánt minden csapatnak esőmentes napot és sportszerű játékot. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csizmadia Gábor r. dandártábornok úr, Győr-Moson-Sopron megye rendőrfőkapitánya is. A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központot Bálint F. Levente r. őrnagy úr képviselte. A pontszerző bajnokságban 14, a meghívásos versenyen 12 csapat játékosai csaptak össze.
2019 június 17. és 21. között a németországi Suhl városában 17. alkalommal rendezték meg a Rendőr Sportlövő Európabajnokságot. A kiutazó csapatot Dr. Horváth Ádám István r. ezredes a Magyar Rendészeti Sportszövetség elnökségének tagja vezette.
A csapat tagjai Lázár Antónia r. törzsőrmester, Dr. Csikós Botond r. alezredes és Szalai Mihály r. főtörzszászlós voltak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. május 30-án Miskolcon a DVTK Akadémia létesítményében rendezte a Rendőr Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokságot, amelyen 17 rendőri szerv, 169 játékosa vett részt. A rendezvényt Ruszkai József r. ezredes, a B-A-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg.
A Holland Rendőr Sportszövetség 2019. május 23-án Amszterdam mellett akadályfutó Európa-kupát rendezett rendőr csapatok részére. A Magyar Rendőrséget három hölgy és négy férfi versenyző képviselte. A versenyen 17 ország rendőrei vettek részt. A résztvevőknek egy 10km-es pályán 60 akadályt kellett teljesíteniük.
Női csapatunk bronzérmes lett, a férfi csapat ötödik helyezést ért el.
Május 10-én ötcsapatos hetes nemzetközi tornán vett részt Prágában a rendvédelmi rögbi válogatott. Csapatunk győzedelmeskedett a prágai rendőrök (24-10), a prágai tűzoltók (31:0) és a brno-i rendőrök (22:7) csapata ellen. A tornagyőzelmet azonban nem sikerült megszerezni, mert a profi múlttal rendelkező játékosokat is felvonultató párizsi rendőrök nagy küzdelemben legyőzték válogatottunkat (42:12).
A 2018-ban alakult rendvédelmi rögbi válogatottól a második hely elérése kiváló eredménynek számít.
A csapat tagjai:
Csapatvezető: Haspel Gergő r. százados
A Jász-Nagykun Szolnok MRFK és a Heves MRFK május 14-én közösen rendezte a IV. Országos Rendőrségi Tisza-tó körüli Futóbajnokságot. A rendezvényt Dr. Czinege László r. dandártábornok úr Heves megye rendőrfőkapitánya nyitotta meg.
A versenyen 15 szerv hatfős csapatai álltak rajthoz, hogy teljesítsék a hat részre osztott 54,4 km-es távot. A váltókat három fő negyven év alatti férfi, két fő női és egy fő 40 év feletti férfi versenyző alkotta.
Az első három helyezett csapat sorrendje:
I. Készenléti Rendőrség
A Magyar Rendészeti Sportszövetség (MRS) 2019. május 9-13. között Győrben rendezte a XV. Rendőr Judo Európa-bajnokságot.
Az eseményen 16 ország 106 férfi és 52 női versenyzője vett részt. A Magyar Rendőrséget 16 sportoló képviselte. A csapatot Hűbéresi Zsolt r. alezredes készítette fel a megmérettetésre.
A résztvevők május 9-én érkeztek Győrbe, a szállásuk a Rába Hotelben volt.
Az utóbbi évekhez hasonlóan idén is két tanintézeti sportbajnokság került megrendezésre egyidőben Szegeden. A 2019. április 12-én megendezett versenyeken 6 oktatási intézmény képviselői jelentek meg. A lőbajnokság összetett csapatversenyét a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium csapata nyerte, a terepfutóknál pedig a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium képviselői lettek a legjobbak.
2019. március 21-én a Hajdú Rendészeti Sportegyesület a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen rendezte meg a 7. Meghívásos Rendőrségi Röplabda Mix Kupát Debrecenben, a HB MRFK Kiképző Központjában.
Végeredmény:
1. BRFK
2. Hajdú-Bihar MRFK-HRSE
3. Bács-Kiskun MRFK
4. Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK
5. Somogy MRFK
6. Fejér MRFK
2019. február hónapban rendezték meg a Dél-Afrikai Köztársaságban a Horgász Világjátékokat. Ennek keretében 15-16-án került sor a női horgász világbajnokságra. A magyar csapat tagjaként a rendezvényen részt vett Dr. Kulcsár Aranka alezredes, az MRS tagegyesületének a HO.KED.LI Rendőr Horgász Egyesületnek a tagja.
A Hajdú Rendészeti Sportegyesület 2019. február 21-én rendezte a Spártai 300 VIII. Rendészeti Országos Bajnokságot.
A sporteseményen a Rendőrség, a NAV, a BV, a TEK, az NKE és a Honvédség 46 sportolója vett részt.
A versenyzőknek 7 állomáspontból és 300 ismétlésszámból álló feladatsort kellett minél rövidebb idő alatt végrehajtania.
Eredmények
Nők
1. Hatvani Nóra - TEK
2. Márton Valéria - NAV
3. Nagy Krisztina - Magyar Honvédség HTHE
Férfiak
1. Pető Krisztián - TEK
2. Papp István - TEK
3. Csorba Ádám - HBMRFK
A Horvát Rendőr Főigazgatóság meghívására a Magyar Rendőrség 4 fős sí válogatottja 2019. február 15-én részt vett a Horvát Belügyminisztérium nemzetközi síversenyén.
Az eseményt kilenc ország 39 férfi és 16 női versenyzőjének részvételével rendezték a Zágráb melletti Sljeme síterepen. A versenyen óriás műlesiklásban két futam alapján hirdették ki a győzteseket.
Eredmények:
2019. február 14-én a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium adott otthont a BM Tanintézeti Judo Bajnokság 2019. évi küzdelmeinek, melyen hat iskola kereken száz versenyzője lépett tatamira. Bagi István rendőr ezredes úr, a rendezvény elöljárója köszöntötte a csapatokat, sportszerű és balesetmentes küzdelmeket kívánt a résztvevőknek. Megnyitójában hangsúlyozta a judo hasznosságát a szakszerű rendőri intézkedések oktatásában.
Tizenkilencedik alkalommal került lebonyolításra a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna. A rendezvény fő támogatói a Magyar Rendészeti Sportszövetség és Tiszaújváros Önkormányzata.
A torna célja, emlékezni egy olyan országos rendőrfőkapitányra, aki a rendőri munka mellett kiemelkedő hangsúlyt fektetett a sportra, valamint elősegíteni a 40. év feletti állomány fizikai felkészültségének javítását és a szervezeten belüli sportbaráti kapcsolatok ápolását.
Az emlékverseny 2019. január 26-án Nyíregyházán került megrendezésre. A rangos megmérettetésre az ország minden pontjáról neveztek a rendvédelmi szervek és fegyveres testületek sportolói. A 75 fő jelentkezőből 60 fő jutott be a bajnokságba, akik Open és Elite kategóriában vágtak neki a
BeStrong mobil kondipark feladatainak.
Győztesek:
Open női egyéni:
Nagy-Gombai Andrea
Open férfi egyéni:
Erdei László
Elite női egyéni:
Márton Valéria
Elite férfi egyéni:
Virág László
A rendezvény 2018. november 17-én került megrendezésre a BOK csarnokban, a Terrorelhárítási Központ szervezésében. A gálára 381 nevezés érkezett be, ebből 321 fő férfi és 60 fő nő küzdött 5 féle versenyszámban. A belügyi pontszerző versenyszámok összetett versenyét a házigazdák nyerték, megelőzve a Készenléti Rendőrség és a BRFK csapatait.
A Cseh Rendőrség 4 csapatos nemzetközi futsal tornát szervezett 2018. november 21-25. között Prágában. A Magyar Rendészeti Sportszövetség ebben az évben is a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság labdarúgó csapatát kérte fel, hogy képviselje Magyarországot. Egy cseh, egy szlovák, és egy olasz csapatot felvonultató mezőnyben a borsodiak a második helyen végeztek, Madarász János pedig a torna gólkirálya lett.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium és a Rendészeti Sportegyesület közösen szervezte meg a III. Rendészeti Tekebajnokságot 2018. november 30-án Szentgotthárdon. A versenyre 10 csapat nevezett női és férfi csapatokkal. A mérkőzések színvonalas küzdelmeket eredményeztek, több szuperligás és első osztályú versenyző is erősítette a csapatokat, amit az elért magas egyéni eredmények is igazolnak. Az idei évben a szlovén IPA csapat és a Horvát Rendőrakadémia részvételével nemzetközivé vált a verseny.
Nemzetközi Rendőr Sportszövetség (a továbbiakban: USIP) égisze alatt 2018. november 12. és 19. között Kínában, Guangdong tartomány fővárosában, Guangzhouban rendezték a II. Rendőr Szolgálati Pisztolylövő Világbajnokságot, amelyen Magyarországot két férfi és két hölgy versenyző képviselte. A csapat vezetője Czinege László r. dandártábornok úr Heves megye rendőr-főkaptánya volt. A rendezvényt megelőzően a csapat négynapos felkészülésen vett részt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság lőterén.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. október 31-én ötödik alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr Meghívásos Viharsarki Női Kézilabda Tornát. Gyulán, a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban megtartott sporteseményen négy csapat mérte össze tudását. A torna a sportolás mellett a rendőrség női kézilabda válogatott keretének kialakítását is szolgálta. A rendezvény megszervezését a Magyar Rendészeti Sportszövetség és a Békés Megyei Kézilabda Szövetség is támogatta.
A bajnokság 2018. október 19-én került megrendezése a Soroksári Sportcsarnokban az Országgyűlési Őrség szervezésében. A versenyre 18 szervtől közel 100 versenyző adta le a nevezését.
Csapateredmények:
1, Készenléti Rendőrség
2, Békés MRFK
3, Heves MRFK
4, BV
5, Hajdú MRFK
6, Országgyűlési Őrség
A bajnokság 2018. október 17-én került megrendezésre a ravazdi lőtéren, a GYőr-Moson-Sopron MRFK szervezésével. A 17 rendőri szerv részvételével megtartott versenyen a Készenléti Rendőrség versenyzői taroltak, hiszen az öt versenyszámból háromban ők diadalmaskodtak, és az összetett csapatversenyben is a KR bizonyult a legjobbnak.
Az összetett csapatverseny végeredménye:
1. Készenléti Rendőrség
2. Győr-Moson-Sopron MRFK
3. Bács-Kiskun MRFK
4. Fejér MRFK
5. BRFK
6. Tolna MRFK
A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium 2018. október 18-án rendezte meg a BM Tanintézeti Járőrbajnokságot, ahol a négy szakgimnáziumon kívül a NKE Rendészettudományi Kara és a Büntetés Végrehajtási Oktatási Központ csapatai vettek részt. A verseny 10 km gyakorló öltözetes futásból állt, amit 5 különböző technikai feladat szakított meg. A komoly erőpróba során sajnos sérülések is történtek, ami miatt a szegedi férfi és a körmendi női csapat a verseny feladására kényszerült.
Eredmények:
Férfi csapat:
A bajnokság 2018. október 11-én került megrendezésre Budapesten a Készenléti Rendőrség szervezésében. A megmérettetésen 12 indulásra jogosult szerv vett részt, meghívottként a Büntetés-végrehajtási szervezet egy járőrpárt delegált.
Az szervek közötti összetett csapatverseny végeredménye:
1. Készenléti Rendőrség
2. Békés MRFK
3. B--A-Z MRFK
4. Hajdú-Bihar MRFK
5. Nógrád MRFK
6. Veszprém MRFK
A bajnokság 2018. szeptember 27-én került megrendezésre Algyőn. A rendezvényről teljes eredménylista itt található, valamint a szöveges beszámolót a Katasztrófavédelem honlapján itt tudjátok elolvasni.
A rendezvény 2018. szeptember 22-én került megrendezésre Debrecenben, a Debreceni Kilométerek Sportegyesület és a Hajdú Rendészeti Sportegyesület közös szervezésében. A sporteseményen mintegy 600 futó állt rajthoz,a rendészeti kategóriában 50 fő mérettette meg magát.
A bajnokság 2018. szeptember 20-án került megrendezésre Remeteszőlősön, az Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium szervezésében. Az 5 csapat részvételével megtartott versenyen a MiskolciRendészeti Szakgimnázium csapat bizonyult a legjobbnak, s így ő képviselik a tanintézeteket 2018. szeptember 27-én a BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokság 16 csapatos döntőjén.
A kontinensviadalon a Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával két rendőrségi dolgozó, dr. Frits Ramóna és Balla Mónika is rajthoz állt. A Szlovéniában 2018. augusztus 26- szeptember 09. között megrendezett Európa-bajnokságon 2880 fő indult a medencés és a nyílt vízi számokban. Balla Mónika a 200 méteres hátúszásban korosztályában bronzérmes lett, a 100 méteres és az 50 méteres hátúszásban, valamint a 4*50 méteres női vegyesváltóban 4. helyezést szerzett. dr. Frits Ramóna a 4*50 méteres gyorsváltóban 8. helyezést ért el, az 50 méteres pillangóban egyéni csúccsal 11.
2018. augusztus 30-31-én három, 5 fős magyar csapat - a nemzeti és két regionális- utazott el a hollandiai Wijdewormer városka mellett, az Észak-holland csatornán szeptember 7-8-án megtartott Rendőr Horgász Európa- bajnokságra. A kontinensviadalon 7 ország 24 csapatának 120 versenyzője versengett a helyezésekért. A verseny előtti 5 kötelező edzésnapon, vasárnaptól csütörtökig ( szeptember 2-től szeptember 6-ig ) vallatták a folyót a magyar rendőrök. Horgászmódszerek, etető anyagok, csalik váltakoztak, míg a legmegfelelőbbnek tartott összeállítás kialakult.
A magyar női rendőr kosárlabda válogatott 3 csapatos meghívásos tornán vett részt Komlón, 2018. szeptember 09-én.
A mérkőzések eredméynei:
Komló Sport KK – Rendőrválogatott 59 – 44
PVSK – Rendőrválogatott 80 – 55
Csapatunk a harmadik helyen végett, emellett Tarnai Kata elnyerte a legeredményesebb játékosnak járó különdíjat.
A magyar rendőrség strandlabdarúgó válogatottja immár második alkalommal vett részt a sporteseményen, ami a bulgária Várna városában került megrendezésre 2018. szeptember 07-13. között. A bajnokságon 5 nemzet 6 csapata küzdött a helyezésekért. Az indulást az utolsó pillanatban lemodó román csapat helyett a várna rendőrség válogatottja lett a 6. csapat, a bolgár , a holland, az orosz, a görög és a magyar nemzeti válogatottak mellett. Csapatunk a csoportmérkőzések során legyőzte Görögországot, majd vereséget szenvedett Oroszországtól, így a helyosztókon a bronzéremért küzdhetett.
A kontinensviadal 2018. szeptember 06-10. között került megrendezésrea belgiumi Herentals városában. A 7 fős magyar csapat a júniusi zalakarosi válogatón elért eredmények alapján lett kiválasztva, a csapat szakmai irányításával Neubauer Tamás alezredes lett megbízva. A delegáció egy kétnapos edzőtábort követően utazott a verseny helyszínére, ahol a sportág két számában álltak rajthoz a csapattagok.
Kiemelkedően szerepelt a Portugáliában megrendezett Masters Kajak-kenu Sprint-Világ-bajnokságon dr. Simon Csilla r. alezredes (Fejér MRFK)
Eredményei:
Kajak egyes 500 m bronzérem
Kajak páros 500 m ezüstérem
Kajak négyes 500 m ezüstérem
Mix csapathajó 500 m ezüstérem
A rendezvény 2018. augusztus 18-án Debrecenben, az Erdőspusztai Arborétumban került megrendezésre. A 36 akadályból álló 8,5 kilométeres versenyt a Hajdú Rendészeti SE rendezte a Debreceni Kilométerek Sportegyesülettel közösen. A sporteseményre össszesen 900 fő nevezett, rendészeti kategóriában 120 versenyző állt rajthoz.
A rendészeti kategória csapatversenyének végeredménye:
1. HRSE Team 10
2. Hajdú-Bihar MRFK
3. Heves Team
Egyéni férfi győztes: Incze Zoltán
Egéni női győztes: Ill Anita
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Veszprémi Rendőr Sportegyesülettel (VRSE) közös szervezésben 2018. augusztus 4-én rendezte meg az XXXVIII. Balaton Kupa elnevezésű BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokságot, a Erzsébet Táborok Zánka Sport és Rendezvény Központ és Tábor területén. A rendezvény célja a belügyi állomány körében az asztalitenisz sportág népszerűsítése, sportbaráti kapcsolatok kiépítése, valamint a Balaton-parti régió látványosságainak bemutatása az ország más területéről érkezők számára. A 38.
A 2018. július 14-én megrendezett Ultra Tisza-tó 111 km váltó futóversenyen az Őrangyalok nevű női rendőr válogatott győzött, míg a férfi csapatok versenyében a Szolgálati Agarak nevű rendészeti válogatott ezüstérmes lett.
Őrangyalok:
Badis Anissa Zsófia;
Gyebnár Éva;
Vajda Anita;
Kolláth Ivett;
Drótár Katalin;
Frankó Csilla;
Almádi Gréta;
Az idén is 200-an jelentkezhettek a 36. Balaton-átúszás, immár VII. BM Konvojába. Az elsőnek kitűzött június 30.-i időpont után, a kedvezőtlen időjárás miatt a harmadik halasztással, július 14-ére a szervezők, a vártan 22–23 fokos, észak-nyugati széltől fél-egyméteresre tarajozott magyar tenger leküzdését csak a tapasztalt átúszóknak javasolták. A szolgálati és szabadságolási rend miatt végül kb. száz rendvédelmi dolgozó indult el és teljesítette az 5,2 km-es távot.
A bajnokság 2018. június 23-án került megrendezésre Kaposváron a Deseda-tónál a somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Nagyatádi Triatlon és Szabadidősport Egyesület szervezésében
Az egyidőben és egy helyszínen zajló két bajnokság 2018. július 06-án került megrendezésre Zánkán a Veszprám MRFK szervezésében. A rendőr pontszerző bajnokságon 15 csapat indult, a meghívásos versenyre pedig 16 csapat adta le nevezését.
A pontszerző bajnokság végeredménye:
1. Készenléti Rendőrség
2. Szabolcs-Szatmár MRFK
3. BRFK
4. Bács-Kiskun mRFK
5. Fejér MRFK
6. Hajdú-Bihar MRFK
Meghívásos bajnokság végeredménye:
1.Forra Di Ohat
2. H20
3. Röp-Piró
4. BV-Budapest-Sopron
5. Készenléti Rendőrség
2018. július 6-án, pénteken tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a hagyományos Országos Rendőr Horgászverseny a Bátonyterenye – Maconkai víztározónál. A rendezvényt a kora reggeli órákban Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány úr nyitotta meg és kívánt egyben sikeres napot a csapatoknak. A versenyen 3 fő alkotta társulatok mérhették össze tudásukat. Az idei rendezvényen rekord létszámú 40 csapat 121 versenyzője, kísérőkkel együtt 155 fő vett részt.
A bajnokság 2018. május 31-én került megrendezésre Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK szervezésében. A 16 csapatos tornán a Készenléti Rendőrség csapata bizonyult a legjobbnak, maga mögé utasítva a Békés MRFK és a BRFK csapatait.
Több, mint 190 versenyző mérte össze erőnlétét és küzdötte le a 419 lépcsőfokot a hatodik tatabányai Turul Lépcsőfutó Bajnokságon. A Komárom-Esztergom MKI által szervezett verseny 2018. május 16-án került megrendzésre, immár a hatodik alkalommal.
A Magyar Rendőrség Labdarúgó Válogatottja 2017. május 15-én barátságos mérkőzést játszott Varsóban a Lengyel Határőrség csapat ellen. A mérkőzést a Lengyel Határőrség megalakulásának évfordulója alkalmából rendezték.
A magyar küldöttséget Vanczák Zoltán r. ezredes az MRS elnökségi tagja vezette.
Kezdőcsapat: Kajári János – Molnár Soma, Mészáros Gábor, Kramcsák Dávid, Horváth Attila – Besenczi Zoltán, Nagy Attila, Tóth Tamás, Madarász János – Kovács Arnold, Vitányi László (c).
Cserék: Kurucsai Kornél, Ambrus László, Pál Gergő, Schulteisz Norbert, Ferenczi Flórián
A bajnokság 2018. május 23-án került megrendezésre Budapesten, az Ikarusz Atlétikai Centrumban a Büntetés-végrhajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának szervezésében. A versenyen 34 belügyi szerv közel 400 sportolója állt rajthoz. A szervek közötti összetett csapatversenyt a Készenléti Rendőrség csapata nyerte, megelőzve a Terrorelhárítási Központ és a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium csapatát.
Az MRS közreműködésével három évig tartó, prevenciós célú szabadidős programsorozat indul az Észak-Alföldé és Közép-Dunántúl régióban.
A program célja a szabadidősport tevékenységek elterjesztése, hozzáférés javítása a hátrányos helyzetű célcsoportok számára és a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében két kevésbé fejlett régióban – hangzott el a projektindító pénteki sajtótájékoztatón.
A bajnokság 2018. május 15-én került megrendezésre a Jász-Nagykun MRFK és a Heves MRFK közös szervezésében. Az 54,5 km-es váltóversenyt a Készenléti Rendőrség csapata nyerte, megelőzve a BRFK és a Győr-Moson-Sopron MRFK csapatait.
A 2018. május 12-13-án megrendezett XII. NN Ultrabalaton futóversenyen a Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával induló Szolgálati Agarak elnevezésű férfi csapat 14 órán belüli időeredménnyel teljesítve a 221 km-es távot, első helyezést ért el a közel 1300 csapatot felvonultató mezőnyben. A 11 fős csapatot 7 fő rendőr, 1 fő rendőr hallgató, 2 fő katasztrófavédelmi dolgozó és 1 fő NBSZ-es kolléga alkotta. A Marcipán elnevezésű vegyes rendőr csapat, továbbá a Készenléti Rendőrség két csapata és a Borsod MRFK csapata is az első 70-ben végzett.
BM Országos Meghívásos Sakktorna került megrendezésre 2018. május 06-án Budapesten, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal szervezésében. A Rendőrség, a Katasztrófavédelem, az NBSZ, a Büntetés-végrehajtási Szervezet, a Vízügy és a házigazdák képviseletében hét csapat ült asztalhoz. A csapatversenyt nagy fölénnyel a BV képviselői nyerték meg.
A Cseh Rendőr Sportszövetség nemzetközi asztalitenisz tornát szervezett 2018. április13-14-én Prágában cseh, osztrák, norvég, dán és magyar csapatok részvételével. Hazánkat négy férfi és kettő női játékos képviselte, akik szép sikereket értek el a rendezvényen: Balogh Klaudia megnyerte a női egyéni versenyszámot, Gönödös Gáborral ezüstérmet szerzett a vegyespárosoknál, valamint Végh Katalinnal megnyerte a női csapatversenyt.
A bajnokság 2018. április 11-én az UTE Megyeri úti sportcsarnokában került megrendezésre, 27 szerv közel 150 versenyzőjének részvételével. Az összett csapatverseny győztese a Készenléti Rendőrség csapata lett, megelőzve a Bács-Kiskun MRFK-t és a NKE RTK csapatait. A verseny egyben előválogató volt a 2019. májusában Magyarországon megrendezésre kerülő Rendőr Judo EB-re.
A verseny 2018. május 06-án került megrendezésre Debrecenben a Debreceni Kilométerek Sportegyesület és a HRSE közös szervezésében. A rendezvényen több távon versenyzett a rajthoz álló 800 futó, akik közül 52 fő volt rendészeti dolgozó.
A bajnokság 2018. április 18-án került megrendezésre a Fejér MRFK szervezésében a Gaja-völgyi Tájcentrumban. A rendezvényen 34 szerv 370 versenyzője jelent meg, és küzdött a helyezésekért 4 férfi és 4 női korcsoportban. Az összetett csapatverseny győztese a Terrorelhárítási Központ csapata lett, megelőzve a Készenléti Rendőrséget és a BRFK-t.
A Magyar Rendőr Labdarúgó Válogatott 2018. május 14-17. között lengyelországi meghívásnak tesz eleget. A sikeres szereplés érdekében 2018. április 30-án felkészülési mérkőzés került megrendezésre a Magyar Orvos Labdarúgó Válogatott ellen. A mérkőzést 2:1-es félidőt követően 7:2-re a rendőrök nyerték meg.
A Magyar Rendőr Jégkorong Válogatott 2018. április 19-22. között Németországban járt egy 4 csapatos tornán. A Németország, Csehország, Franciország és Magyarország részvételével Ravensburgban megrendezett sporteseményen nagyszerű magyar siker született, hiszen a tornán kiemelkedő teljesítményt nyújtó csehek mögött csapatunk megszerezte az ezüstérmet.
A bajnokság 2018. április 26-án került megrendezésre Debrecenben a Hahdú-Bihar MRFK és Hajdú Rendészeti Sportegyesület közös szervezésében. Az összetett csapatversenyt a Készenléti Rendőrség csapata nyerte, megelőzve a Hajdú-Bihar MRFK-t és a Jász-Nagykun-Szolnok MRFK-t.
A Szegedi Rendészeti Szakgimnázium hagyományához híven idén is megrendezte a Belügyminisztérium Tanintézeti Terepfutó és Lőbajnokságát. A bajnokság célja a BM tanintézetek (Rendészeti Szakgimnáziumok, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja, Katasztrófavédelmi Oktatási Központ) tanulói, hallgatói állománya körében versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával erősíteni a versenyzők fizikai aktivitását, ezzel elősegítve az egészségmegőrzést és az egészségfejlesztést.
A 2017 novemberében alakult Magyar Rendészeti Rögbi Válogatott 7-es rögbi tornán vett részt Prágában 2018. április 12-15. között. A 3 cseh és egy francia csapatot is magbiztosan legyőzve, veretlenül nyerte a bajnokságot a rendőrökből, tűzoltókból, büntetés-végrehajtási dolgozókból és egy NAV-os kollégából álló csapat.
Az emléktorna 2018. április 19-én került megrendezésre a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektumában. A 11 csapat részvételével megtartott tornát a Hajdú-Bihar MRFK csapata nyerte, megelőzve a BRFK és a Fejér MRFK csapatait.
A kupa 2018. március 22-én került megrendezésre Debrecenben a Hajdú RSE és a Hajdú-Bihar MRFK közös szervezésében. A 6 csapatos bajnokság végső győztese a Budapest Rendőrök elnevezésú csapat lett.
Végeredmény:
1. Budapesti Rendőrök
2. Készenléti Rendőrség
3. Hajdú-Bihar MRFK-HRSE
4. Szabolcs-Szatmár -Bereg MRFK
5. Bács-Kiskun MRFK
6. Győr-Moson-Sopron MRFK
A magyer rendőr női kézilabda válogatott 6. helyen végzett a 2018. március 12-19. között Németországban megrendeztett Európa-bajnokságon.
A mérkőzés 2018. március 10-én került megrendezésre Zalaegerszegen. A 9:4-es magyar győzelemmel végződő találkozóról itt olvashattok többet.
A bajnokság 2018. február 28-án került megrendezésre Kecskeméten a Bács -Kiskun MRFK szervezésében. A versenyen 29 szerv 292 versenyzője állt rajtkőre.
Az összetett csapatverseny végeredménye:
1. Készenléti Rendőrség
2. Bács-Kiskun MRFK
3. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
4. TEK
5. Hajdú-Bihar MRFK
6. Szegedi Rendészeti Szakgimnázium
2018. február 22-én a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium tornacsarnokában került megrendezésre a Belügyminisztérium Országos Tanintézeti Judobajnokság. A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium által megrendezett bajnokságon 122 fős, profikban is bővelkedő mezőny állt rajthoz. Az öt tanintézetből felsorakozott versenyzőket Bagi István r. ezredes úr, az MRSZG igazgatója köszöntötte a bajnokság megnyitóján. A verseny színvonalas és sportszerű küzdelmeket hozott.
A bajnokság 2018. február 21-én került megrendezésre Tatabányán. 17 szervtől 43 nevezés érkezett, a versenyzők 4 kategóriában mérték
A Horvát Rendőrség meghívására a Magyar Rendőrség sí válogatottja 2018. február 20-án részt vett a Horvát Belügyminisztérium Síversenyén. A versenyen a volt jugoszláv tagköztársaságokon kivül Lengyelország, Ausztria és Magyarország rendőrségének 28 férfi és 15 női versenyzője képviseltette magát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Rendészeti Sportszövetség 2018. február 10-én, tizennyolcadik alkalommal rendezte meg Tiszaújvárosban a Forgács László Labdarúgó Emléktornát.
A sportrendezvény méltóképpen állít emléket egy olyan volt rendőri vezetőnek, aki a szakmai munka mellett jelentős figyelmet és energiát fordított a sportra és az emberi kapcsolatok ápolására.
A vándorserleget ebben az esztendőben a BRSE csapata nyerte, a díjat a torna névadójának özvegye, Forgács Lászlóné adta át.
Végeredmény:
A verseny 2018. február 08-án került megrendezésre Sátoraljaújhelyen. Az eredménylista itt található.
Az Emléktorna 2018. február 03-án került megrendezésre a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium és annak sportegyesülete szervezésében, a Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával.
A torna végeredménye:
- Nagyváradi "Avram Iancu" Határrendészeti Tiszthelyettes Képző Iskola csapata
- Kolozsvári Septimiu Muresan Rendőrképző Iskola csapata
- Készenléti Rendőrség XXI. Határvadász Bevetési Osztály csapata
- Miskolci Rendészeti Szakgimnázium csapata
- Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Rendőr – főkapitányság csapata
A B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság labdarúgó csapata 2017. május 11-én megnyerte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett Rendőr Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokságot. Az elért eredmény alapján a borsodi labdarúgó csapat képviselhette Magyarországot a Cseh Rendőrség által 2017. október 18-22. között Prágában lebonyolított Nemzetközi Futsal Labdarúgó Tornán. A csehországi viadalon olasz, szlovák, magyar és cseh csapatok vettek részt, ahol a csapat nem csak a III.
Az Országgyűlési Őrség által 5. alkalommal megrendezett Tornyos Kupának 2017. november 24-én a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektuma adott otthont. A versenyre 22 szervtől összesen 136 versenyző adta le a nevezését. A versenyt Tóth László dandártábornok az Országgyűlési Őrség parancsnoka nyitotta meg, majd köszöntötte még a megjelenteket Vincze P. Márton úr, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke.
A csapatverseny végeredménye:
1. Készenléti Rendőrség
2. Borsod-A-Z MRFK
3. Terrorelhárítási Központ
4. Békés MRFK
A Belügyminisztérium és a Rendvédelmi Szervek Országos Pontszerző Sportbajnokságainak ünnepélyes eredményhirdetésére, valamint a 2017. évben elért sporteredmények, illetve a sportszervezés és a kiképzés területén nyújtott kimagasló teljesítmények elismerésére 2017. december 7-én a ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának Vágóhíd utcai objektumában került sor.
Az ünnepség első részében a rendvédelmi szervek országos pontszerző bajnokságainak első hat helyezettjei vették át a serlegeket és az okleveleket.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium és a Rendészeti Sportegyesület közösen szervezte meg a II. BM MeghívásosTekebajnokságot 2017. november 24-én Szentgotthárdon. A versenyre 10 csapat nevezett női és férfi csapatokkal. A mérkőzések színvonalas küzdelmeket hoztak, több szuperligás és első osztályú versenyző is erősítette a csapatokat, amit az elért magas egyéni eredmények is igazolnak. Az összett csapatversenyt a Zala MRFK csapata nyerte a Vas MRFK és házigazda körmendi csapat előtt.
A Magyar Orvos Labdarúgó Válogatott évzáró barátságos mérkőzést vívott 2017. november 24-én Pécsen a Magyar Rendőr Labdarúgó Válogatott ellen. A gólokban gazdag, fordulatos mérkőzésen 4:4-es döntetelennel hagyták el a pályát a csapatok.
A XVI. Csuló és V. Balu Emlékverseny keretében került megrendezésre a csapatbajnokság 2017. november 12-én Tatán. A betétversenyt- ahol 5-5 három fős férfi illetve női csapat állt rajthoz - a BRFK csapatai nyerték. Az egyéni versenyben is jól szerepeltek a rendőrök, hiszen Baán Tamás (Győr-Moson-Sopron MRFK) abszolút 2. helyezést ért el, míg Kocsár László (Hajdú-Bihar MRFK) a kategóriájában megszerezte a győzelmet.
A gála Budapesten a BOK Csarnokban került megrendezésre 2017. november 18-án 134 férfi és 28 női versenyző részvételével. A belügyminisztériumi pontszerző bajnokság 3 versenyszámban (WAKO K1 amatőr Full-contact verseny, WKF Karate Kata és Kumite verseny, Knock down Kyokushin Karate Kata és Kumite verseny) került megrendezésre, emellett különböző típusú földharcversenyek is zajlottak, melyek eredményei nem számítottak bele a belügyi összetett pontversenybe.
A Rendészeti Rögbi Válogatott megtartotta első összetartását Kecskeméten 2017. november 22-én. A felkészítő edzésen 21 fő jelent meg a Rendőrség, a Katasztrófavédelem és a Büntetés-végrehajtási Szervezet állományából. Az edzést Debreczeny Dénes c. r. alezredes tartotta, aki a Magyar Rögbi Szövetség technikai igazgatója.
Az V. Rendőr Női Kézilabda Európa-bajnokság 8 csapatos döntője 2018. március 12-19. között kerül megrendezésre Németországban. A Magyar Rendészeti Sportszövetség benevezte Magyarország csapatát a kontinensviadalra. A csapat sikeres szereplése érdekében három válogató edzés került megrendezésre októberben és novemberben Budapesten, közel 60 jelentkező részvételével. A november 21-én megtartott utolsó válogató után került kijelölésre a 16 fős utazó keret és a 4 fő tartalék játékos.
A Nemzetközi Rendőr Sportszövetség (USIP) égisze alatt az Egyesült Arab Emírségek Rendőr Sportszövetsége 2017. november 3. és 10. között Abu Dhabiban rendezte a II. USIP Rendőr Világjátékokat. A játékokon a Magyar Rendőrséget Dr. Varga Péter r. dandártábornok úr vezetésével 16 rendőr sportoló képviselte. Szituációs lövészetben Salamon Tímea r. százados aranyérmet szerzett, Batki György r. alezredes ezüstérmes lett, míg a női csapat (Salamon Tímea, Kreminiczki Enikő r. hadnagy, Czibrik Beatrix r. törzszászlós) a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A Győr-Moson-Sopron MRFK rendezte az Országos Rendőr Szolgálati Pisztoly Lőbajnokságot 2017. október 25-én Ravazdon, a Kisalföldi Erdőgazdaság Magyalosi Lőterén. A versenyre 18 szervezeti egység 69 versenyzője nevezett, akik a versenykiírásnak megfelelően délelőtti és délutáni turnusokban hajtották végre a feladatokat. Lőversenyt Győr város rendőrkapitánya, Váczi Attila r. alezredes úr, és Vincze P. Márton úr, a ROKK RSZKK vezetője nyitotta meg.
Az összette csapatversenyt a házigazdák nyerték, a Csongrád MRFK és a Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK csapatai előtt.
Az Osztrák Rendőr Sportszövetség szervezésében került megrendezésre a 4 csapatos torna Kremsben 2017. október 25-27. között. A 14 fős magyar csapat a körbeveréseknek köszönhetően bronzérmes lett az Ausztriát, Svájcot és Hollandiát felvonultató mezőnyben.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. október 31-én negyedik alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr Meghívásos Viharsarki Női Kézilabda Tornát. A Gyulán, a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban megtartott megmérettetésre Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányságról érkeztek játékosok. A házigazda Békés megyeiekkel együtt négy csapat játszott a tornán.
Sportszakmai továbbképzés került megtartásra 2017. október 24-én a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektumának éttermében 35 fő részvételével. A továbbképzés témája a 2017. évi BM Országos Pontszerző Sportbajnokságok értékelése és a 2018. évi bajnokságok tervezési és szervezési feladatainak megvitatása és koordinálása volt. 10.00 órától a rendőri szervek képviselői vitatták meg a felmerülő sportszakmai kérdéseket, majd 11.00 órától a egyéb BM szervek képviselői is bekapcsolódtak a munkába.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium 2017. október 19-én rendezte meg a BM Tanintézeti Járőr Bajnokságot, ahol a négy szakgimnáziumon kívül a NKE Rendészettudományi Kara és a Büntetés Végrehajtási Oktatási Központ csapatai vettek részt férfi és női csapatokkal. A verseny 5*2000 m gyakorló öltözetes futásból állt, amit 5 különböző technikai feladatot szakított meg körönként, az alábbi sorrendben kézigránát hajítás, kúszás, légpuska lövészet, gumikerék görgetés, sebesült szállítás.
A torna a Cseh Rendőr Sportszövetség szervezésében került megrendezésre Prágában 2017. október 19-21. között. Magyarországot a 2017. évi Rendőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság győztese, a B-A-Z MRFK csapata képviselte. A cseh, a szlovák, az olasz és magyar csapat közül az északi szomszédunkat képviselő Nagyszombat bizonyult legjobbnak, a prágai rendőrök lettek az ezüstérmesek, míg a borsodiak a harmadik helyen végeztek. A torna legjobb kapusa címet Gyöngyösi Miklós kapta.
A Magyar Rendőr Labdarúgó Válogatott Szlovákia rendőr válogatottját fogadta rendőr Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen az Alcufer Stadionban a Gyirmót FC otthonában. A tét a jövő évi prágai Európa-bajnokságra való kijutás volt.
Sajnos a jó erőkből álló szlovák csapat ellen nem sikerült a győzelem így Szlovákia rendőr válogatottja utazhat 2018-ban Prágába.
Magyarország-Szlovákia 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Marek Javorek 13’, Martin Letko 36’ és 57’ illetve Takács Viktor 88’
A Készenléti Rendőrség központi objektumában került megrendezésre 2017. október 12-én a bajnokság, 13 szerv 13 fő női és 39 fő férfi versenyzőjének részvételével.
A verseny a házigazdák teljes sikerét hozta, hiszen mind a férfi-,mind a női párosok versenyét a Készenléti Rendőrség járőrpárjai nyerték, és a szervek közötti összett pontversenyben is ők bizonyultak a legjobbnak.
Az összetett csapatverseny végeredménye:
1. hely Készenléti Rendőrség
2. hely Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A Komárom-Esztergom MRFK állományában szolgálatot teljesítő Kreidl Csaba r. alezredes 2017. szeptember 30-án 33 óra 5 perc 50 másodperces időeredménnyel ért célba az Athén és Spárta között megrendezett 246 km-es Spartathlon nemzetközi futóversenyen.
Gratulálunk versenyzőnknek, aki immár második alkalommal teljesítette a távot!
Tizenhat csapattal rajtolt el szeptember 28-án reggel a 2017. évi Országos Pontszerző Kispályás Labdarúgó Bajnokság Algyőn. A rendőrségtől, a büntetés-végrehajtási intézetektől és a katasztrófavédelemtől érkezett csapatok reggel nyolc órakor sorakoztak fel az ünnepélyes megnyitóhoz.
A bajnokság 2017. szeptember 26-án került megrendezésre a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektumában. A megmérettetésen 16 szerv 44 férfi és 11 női versenyzője állt rajthoz.
Az összett csapatverseny győztese a Készenléti Rendőrség csapata lett, megelőzve a Bács-Kiskun MRFK-t és a BRFK-t.
A nők egyéni versenyében Oláh Ágota (BRFK) diadalmaskodott, a 40 év feletti férfiak versenyében Fedor Tibor (KR) nyert, a 40 év alatti férfiak versenyében pedig Illés Zoltán (Bács-Kiskun MRFK) bizonyult a legjobbnak.
2017. szeptember 20-án került megrendezésre a BM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokság a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium szervezésében, 7 csapat részvételével.
A végső győztes a házigazdák csapata lett, így a körmendiek képviselik a tanintézeteket a BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokság algyői döntőjén.
Végeredmény:
I. hely: Körmendi Rendészeti Szakgimnázium
II. hely: a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium
III. hely: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
IV. hely: a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ
A fesztivál 2017. szeptember 15-17. között került megrendezésre Balatonfüreden. A Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával induló Tabajdi József a középtávú triatlon versenyen (1.9 km úszás, 90 km kerékpár, 21 km futás) az abszolút kategóriában a 42. helyezést érte el.
Az Európai Rendőr Sportszövetség támogatásával 2017. szeptember 09-14. között Várna mellett került megrendezésre az I. Rendőr Strandlabdarúgó Európa Kupa. A Magyar Rendészeti Sportszövetség által kiküldött delegáció a hat csapat versenyében az előkelő harmadik helyen végzett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és Magyar-Kínai Rendészeti Dolgozókért Egyesület 2017. szeptember 7-én és 8-án Nemzetközi Szolgálati Pisztoly Lőversenyt rendezett Miskolcon. A versenyen Kína, Szlovákia és Magyarország rendvédelmi szerveinek versenyzői vettek részt.
Az egyéni versenyt: Batki György r. alezredes nyerte. A csapatversenyben Kína első csapata végzett az első helyen.
Szeptember 01-én befejeződött Hannoverben a XV. Rendőr Úszó Európa-bajnokság, ahol a magyar delegáció eredményesen szerepelt. Több versenyzőnk is döntőbe került, de dobogós helyezést nem sikerült szerezni a rendkívül erős mezőnyben. A házigazda németek és az oroszok kiemelkedtek a mezőnyből, a lehetséges 88 éremből ennek a két országnak a sportolói 79 érmet nyertek.
A magyar delegáció legjobb eredméynei:
100 m férfi pillangó 6. hely Vizi Krisztián
100 m női hátúszás 7. hely Balla Mónika
100 m férfi gyorsúszás 8. hely Kiss Ádám
A Német Rendőr Sportszövetség szervezésében 2017. augusztus 29-én megkezdődtek a versenyek a hannoveri XV. Rendőr Úszó Európa-bajnokságon. Magyarországot 4 férfi és 2 női versenyző képviseli a 16 ország 129 versenyzőjét felvonultató mezőnyben.
A rendezvény 2017. augusztus 27-én került megrendezédre Budapesten a Budapestmen verseny keretén belül. Az olimpiai távú egyéni versenyre 52 fő rendészeti dolgozó nevezett, és hat 3 fős váltó is teljesítette az 1,5 km-es úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló távot.
A férfi belügyi dolgozók közül a legjobb eredményt a Pest MRFK állományába tartozó Bodnár Gergely ( 2:16:40 ) érte el, a hölgyeknél pedig a Békés MRFK-t képviselő Gyebnár Éva (2:41:59) szerepelt a legjobban.
A Rendőr-Tűzoltó Világjátékok 2017. augusztus 07-16. között került megrendezésre Los Angelesben.
A magyar versenyzők a következő eredményeket érték el:
Tóth Frida r. százados crossfit (45-49 év) I. hely
Moór László ka. kalapácsvetés (30-34 év) I. hely
Lóczi Miklós ny. r. alezredes 2000 m akadályfutás (60-64 év) I. hely
Debrecenben az Erdőspusztai Arborétumban 2017. augusztus 19-én került megrendezésre a VI. Auchan Őrült Futás elnevezésű futóverseny. Az egyéni és csapatversenyt is tartalmazó sporteseményt a Hajdú Rendészeti Sportegyesület a Debreceni Kilométerek Sportegyesülettel közös szervezésben valósította meg. Az Őrült Futáson 800 induló állt rajthoz, köztük közel 100 fő rendészeti dolgozó.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Veszprémi Rendőr Sportegyesülettel közösen 2017. augusztus 5-én rendezte a XXXXVII. Balaton Kupa BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokságot. A bajnokságon 38 játékos állt asztalhoz, hogy ismét megküzdjön az érmekért.
E R E D M É N Y E K
Férfi csapat:
„A” kategória:
1. BRFK – Készenléti Rendőrség (Poór Tibor r. tőrm., Korály Tibor r. tőrm.)
2. Fejér – Nógrád – Somogy MIX (Dr. Varga Péter r. ddtbk., Göndös Gábor r. szds., Major Ferenc r. őrm.)
A kontinensviadal 2017. július 17-22. között került megrendezésre az oroszországi Kazanyban. A magyar rendőrség 4 fős delegációját dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok vezette.
A magyar küldöttség legjobb eredményét Lázár Antónia r. őrmester (Komárom-Esztergom MRFK) érte el, aki a 10 méter női légpuska versenyszámban második helyen jutott a nyolcas döntőbe, és ott az alapversenyben elért helyezést megtartva Európa - bajnoki második helyezést ért el.
A XVII. Rendőr Férfi Labdarúgó Európa-bajnokság 8 csapatos döntője 2018. június 25 - július 02. között kerül megrendezésre Prágában. A magyar válogatottnak a döntőre való kijutás érdekében selejtező mérkőzést kell vívnia idén ősszel Szlovákia csapatával. A sikeres felkészülés érdekében a csapat részére 2017. július 15-én edzőmérkőzés került megrendezésre Ménfőcsanakon.
Összességében igazságos eredmény született a jó iramú, kemény mérkőzésen, ami jól szolgálta a felkészülést a selejtezőre.
Herold Trans Ménfőcsanak ESK(megyei I. o.)-Magyar Rendőrválogatott 1-1(0:0)
A verseny 2017. július 13-án került megrendezésre a hajdúszoboszlói Fesztivál téren 600 fő érdeklődő néző előtt.
Az 5 fő indulónak az alábbi versenyszámokban kellett helytállniuk:
- kamionhúzás (4,5 tonnna)
- rönknyomás (125 kg)
- keretfelhúzás (350 kg)
- vegyes szám (lengősúlycipelés: 300 kg, gumiforgatás:250 kg)
A bajnoki címet Lukács Krisztián r. ftzls. (Hajdúszoboszló Rk.) nyerte.
Az Ultra Tisza-tó 111 elnevezésű futóverseny 2017. július 15-én került megrendezésre. A Magyar Rendészeti Sportszövetség által támogatott Szolgálati Agarak elnevezésű rendvédelmi csapat az 5-10 fős csapatok versenyében aranyérmet szerzett. Ebben a kategóriában 175 csapat állt rajthoz, s csapatunk fölényére jellemző, hogy 06:52:53-as győztes idejük 45 perccel jobb volt a második helyezett csapat időeredményénél.
Gratulálunk az eredményhez!
Az eredeti idponthoz képest 8 nappal később, 2017. július 09-én, került megrendezésre a 35. Balaton - átúszás.Az idén már 200 fő belügyi dolgozó jelentkezhetett a VI. BM Konvojba, és teljesítette az 5,2 km-es távot a 26 fokos Balatonban.
2017. július 7-én, tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a hagyományos országos horgászverseny a Bátonyterenye – Maconkai víztározónál. A rendezvényt a kora reggeli órákban Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány úr nyitotta meg és kívánt egyben sikeres napot a csapatoknak. A versenyen 3 fő alkotta társulatok mérhették össze tudásukat. Az idei rendezvényen rekord létszámú 39 csapat 118 versenyzője, kísérőkkel együtt 142 fő, vett részt.
Csapatverseny végeredménye:
A Veszprém MRFK szervezésében 2017. július 07-én került megrendezésre a Zánkai Sport és Rendezvényközpont területén a két a bajnokság.
A rendőrök részére kiírt pontszerző bajnokságon 16 csapat indult, az egyéb belügyi szervek csapatai részére szervezett meghívásos bajnokságra 13 csapat adta le nevezését.
Eredmények:
Országos Rendőr Bajnokság
1. Fejér MRFK
2. Bács-Kiskun MRFK
3. BRFK
Meghívásos Bajnokság
1. BV Budapest
2. KR II.
3. Békés MRFK
A Magyar Rendészeti Sportszövetség (MRS) az Európai Rendőr Sportszövetség (USPE) felkérésére 2017. június 23. és 30. között Budapesten rendezte a Rendőr Tenisz Európa-bajnokságot.
19 ország 66 férfi és 31 női versenyzője lépett pályára a Nemzeti Edzés Központ kiváló minőségű teniszpályáin, hogy megküzdjön az Európa-bajnoki címekért. A mezőny ezúttal is erős volt, többi profi teniszmúlttal rendelkező játékos is nevezett az eseményre. A megnyitó ünnepségen Vincze P. Márton MRS ügyvezető elnök és Fred Kusserow az USPE főtitkára köszöntötte a résztvevőket.
A 2017. május 31-én a Készenléti Rendőrség által a Vágóhíd utcai objektumban megrendezett KR Hősei Kispályás Labdarúgó Emléktornán 14 csapat vett részt 160 fő versenyzővel.
Végeredmény:
- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
- Készenléti Rendőrség
- Repülőtéri Rendőr Igazgatóság
- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
- Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Budapesti Tűzoltó Szövetség által rendezett BM Meghívásos Rendvédelmi Sárkányhajó Bajnokság 2017. május 26-án ismét a Budapesti Újpesti-öbölben került megrendezésre.
A versenyre 15 csapat 300 versenyzője nevezett, akik 200 méteres pályán versenyeztek, a Magyar Kajak- kenu Szövetség szabályait szerint. A tavalyi címet megvédve, a dobogó legfelső fokára ismét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata állhatott fel.
Végeredmény:
1.Fővárosi Tűzoltók
A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának szervezésében 2017. május 24-én a budapesti Ikarusz Sportpályán rendezték meg a Belügyminisztérium Országos Atlétikai Bajnokságát. A rendezvényt ünnepélyes keretek között Szabó Zoltán bv. ezredes, a központ igazgatója, valamint Menczer Gusztáv, a belügyminiszter főtanácsadója nyitotta meg. A verseny 27 csapat több mint 390 versenyzőjének részvételével zajlott, 7-7 női és férfi egyéni versenyszámban, valamint 3 váltó futószámban hirdettek eredményt.
A bajnokságról beszámolót, fényképeket és eredménylistát itt találtok.
A legnagyobb magyar tavat megkerülő váltó futóverseny 2017. május 20-21-én került megrendezésre. A közel 220 km-es versenyen nagy számban álltak rajthoz belügyi dolgozók, és mind egyéniben, mind csapatban szép sikereket értek el.
Az egyéni versenyzők 186 fős mezőnyéből csupán 85-en értek célba, de köztük volt a 14. helyen végzett File Balázs és a 23. helyezést elérő Kreidl Csaba. Egyéniben teljesíteni ezt a távot rendkívüli teljesítmény! Gratulálunk mindkét versenyzőnek!
A XVII. Rendőr Férfi Labdarúgó Európa-bajnokság 8 csapatos döntője 2018. június 25 - július 02. között kerül megrendezésre Prágában. A magyar válogatottnak a döntőre való kijutás érdekében selejtező mérkőzést kell vívnia idén ősszel Szlovákia csapatával. A sikeres felkészülés érdekében a csapat részére 2017. május 17-én edzőmérkőzés került megrendezésre Dunakeszin. A válogatott ellenfele egy Nógrád megyei I. osztályú csapat, a Palotás SE volt. A rendőr csapat a mérkőzést végig kézben tartva, fölényes 7:0-s győzelmet aratott.
2017. május 16-án a Jász-Nagykun-Szolnok és Heves MRFK-k közös szervezésében negyedik alkalommal került megrendezésre az Országos Rendőr Tisza-tó körüli futóbajnokság. A versenyre 14 rendőri szervezet nevezett, és volt egy versenyen kívül induló csapat is. A hat fős csapatok 54,4 km-t tettek meg a ragyogó környezetben és időben. A verseny története során először a Készenléti Rendőrség szerezte meg a győzelmet a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, és a BRFK előtt.
A bajnokság 2017. május 11-én 19 csapat részvételével került megrendezésre Székesfehérváron, a Fejér MRFK rendezésében.
Az első hat helyezett csapat szerzett jogot arra, hogy elinduljon a 16 csapatos őszi Országos BM Kispályás Labdarúgó Bajnokságon.
Végeredmény:
1. B-A-Z MRFK
2. Tolna MRFK
3. Bács-Kiskun MRFK
4. Hajdú-Bihar MRFK
5. Készenléti Rendőrség
6. Fejér MRFK
XV. Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa
A Magyar Rendőrség és a Magyar Rendészeti Sportszövetség a Magyar Honvédséggel közreműködve 2017. május 6. és 10. között tizenötödik alkalommal rendezte meg a Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupát.
A Világkupára 18 ország 132 versenyzője regisztrált május 6-án a Hotel Berlinben. Ezen a napon volt lehetőségük a versenyzőknek belövésre a Nagytétényi lőtéren. A résztvevők este nyolc órától a technikai értekezleten kaptak tájékoztatást a versennyel kapcsolatos minden információról.
A torna a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal szervezésében került megrendezésre 2017. május 05-én Budapesten. A verseny legjobbjai a Büntetés-végrahajtási Szevezettől érkeztek, hiszen az egyéni verseny mindhárom érmét elhozták, emellett a csapatversenyben is diadalmaskodtak.
A XV. Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa ünnepélyes megnyitója 2017. május 07-én került megrendezésre a ROKK RSZKK Nagytétényi lőterén.
A viadalra 18 ország 66 csapata érkezett, akiknek a három versenynap során 30 sorsolt, a valós élethelyzeteket szimuláló feladatokat kell végrehajtaniuk 60-tól 900 méterig terjedő távolságban.
A Debreceni Kilométerek Sportegyesület és a Hajdú Rendészeti Sportegyesület közösen szervezte a futóversenyt a debreceni Nagyerdőben 2017. április 30-án. A versenyen, amelyen félmaraton, negyedmaraton, minimaraton és gyermekfutam is volt, közel 500 versenyző indult, köztük 70-en a rendészeti kategóriában.
Az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által közösen megszervezett BM Országos Terepfutó Bajnokságnak április 27-én a komáromi Monostori Erőd adott otthont.
A Hajdú-Bihar MRFK és Hajdú Rendészeti Sportegyesület közösen rendezte meg a Meghívásos Rendőrségi Röplabda Mix kupát 2017. ápriis 20-án Debrecenben. A sportesemény ötödik alkalommal került lebonyolításra a rendőrfőkapitányság kiképző központjában. A bajnokságra az ország különböző szerveitől összesen hat rendvédelmi csapat nevezett.
Érmesek:
I. BRFK
II. HRSE és H-B MRFK közös csapata
III. Győr-Moson-Sopron MRFK
2017. április 7-9. között került megrendezésre a 8. Nemzetközi Rendészeti Tájfutóverseny (8th IMEP) Oranienburgban, Berlin északi részén. A versenyen 8 ország képviseltette magát, Magyarországról 13 fő utazott ki Németországba a Rendőrség, a Katasztórfavédelem, az Országgyűlési Őrség valamint Nemzetközi Szakértői és Kutató Központ állományából.
A versenyen az alábbi versenyszámok kerültek megrendezésre: Solathlon (rövidtáv + lövészet), Normáltáv és Középtáv
A II. Rendőr Jégkorong Világkupa 2017. április 18-23. között került megrendezésre a csehországi Liberecben.
A 10 csapatos torna „B” jelű csoportjába sorolták Magyarországot, a Dinamo Kazany, Finnország, Szlovákia és Ausztria csapatai mellé. A másik csoportba a két kiemelt (Moszkvai Rendőrség és Csehország) mellé Szlovénia, Németország és Franciaország került. A későbbiekben kiderült, hogy a mi csoportunk volt az erősebb, hiszen az „A” csoportban 3-5. helyen végző németek, franciák és szlovének a helyosztók során simán vereséget szenvedtek a másik csoport 3-5. helyezettjeitől.
2017. április 07-én a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium adott helyet a BM Tanintézeti Terepfutó és Lőbajnokság elnevezésű, azonos időben megrendezett két versenynek. A sportrendezvényre a rendészeti képzésben érintett oktatási intézmények állománya nevezett. A megnyitót követően, az előkészített futópályán és a kiépített lövészszektorokban egyszerre indult a küzdelem. Az intenzív felkészítés eredménye alapján, az induló versenyzők sikerrel teljesítették a vállalt versenyszámokat.
Az NKE RTK Testnevelési és Küzdősportok Tanszéke az MRS és BEFS megbízásából 2017. március 29-én ismét megrendezte a hagyományos Egyetemi és Rendészeti Terepfutó Bajnokságot. A táv 5 km volt 80 m szintkülönbséggel. Az indulók létszáma 155 fő volt, melyből 96 fő volt főiskolás.
A Rendőr Férfi Kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjének második napján a magyar válogatottnak legalább 12 ponttal kellett győznie Monaco ellen, hogy részt vehessen a szeptemberi görögországi Európa-bajnokságon. A feladatot sikerült abszolválni. Magyarország 80-51 arányban győzött.
A selejtező második mérkőzésén Franciaország 100 pontot ért el Monaco ellen. A végeredmény 100-45 lett.
Megkezdődött Körmenden a Rendőr Kosárlabda Európa-bajnokság selejtezője.
A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Bebes István Körmend város polgármestere, Massimon Re az Európai Rendőr Sportszövetség képviselője és Vincze P. Márton a Magyar Rendészeti Sportszövetség elnöke.
A XIV. Rendőr SÍ Európa-bajnokság 2017. március 06-10. között került megrendezésre az ausztriai Windischgarstenben. A magyar rendőrséget 5 fős delegáció képviselte alpesi versenyszámokban. A versenyzőink helytálltak a nemzetközi viszonylatban kiemelkedő eredményekkel rendelkező osztrák, német, francia és olasz élsportolókkal teletűzdelt mezőnyben.
A bajnokság 2017. március 02-án került megrendezésre Makón, a Csongrád MRFK szervezésében. A viadalon 30 szerv 88 férfi és 37 női versenyzője állt tatamira.
Az összetett csapatverseny végeredménye:
I. Készenléti Rendőrség
II. NKE Rendészettudományi Kar
III. Bács-Kiskun MRFK
IV. Miskolci Rendészeti Szakgimnázium
V. Csongrád MRFK
VI. Körmendi Rendészeti Szakgimnázium
Idén is Miskolci Rendészeti Szakközépiskola adott otthont a BM Tanintézeti Judo Bajnokságnak 2017. február 23-án. Hat oktatási intézmény 109 versenyzője színvonalas csatákban döntötte el az egyéni és csapat helyezéseket.
A bajnokság 2017. február 23-án került megrendezésre Tatabányán a Komárom-Esztergom MRFK és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr Sportegyesület közös szervezésében. A megmérettetésen 14 szervtől 38 férfi és 8 női versenyző küzdött 4 kategóriában a helyezésekért.
Eredmények:
Női Kategória:
1. Salamon Tímea KR
2. dr. Mezriczky Melinda BRFK
3. Kiss Gabriella KEMRFK
Férfi 40 év alatti
1. Tamasi Balázs Heves MRFK
2. Bodnár János Fejér MRFK
3. Wiezl Zsolt Pest MRFK
A 2017. évi BM Úszó OB február 22-én került megrendezésre Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében 35 szervtől 381 fő részvételével.
Újdonságként jelent meg a szervezésben, hogy 50 méteres gyorsúszás versenyszámban az 50 év feletti korosztály is képviseltette magát 26 férfi és 10 nő indulóval.
A Belügyminisztérium képviseletében Menczer Gusztáv úr, az ORFK részéről Vincze P. Márton úr volt jelen.
A Bajnokságot a Készenléti Rendőrség nyerte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Csongrád MRFK előtt.
2017. február 17-én, pénteken kezdődött – és két napig tartott – a Bajusz Zoltán Nemzetközi Meghívásos Öregfiúk Teremlabdarúgó Emléktorna, amelyet immár tizedik alkalommal rendeztek meg Miskolcon. A versenyt a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, és annak sportegyesülete szervezte, a Magyar Rendészeti Sportszövetség hathatós támogatásával.
A Hajdú Rendészeti Sportegyesület és a Hajdú-Bihar MRFK közös szervezésében 2017. február 16-án Debrecenben került megrendezésre a bajnokság. A megmérettetésre az ország rendészeti szerveitől 46 sportoló érekezett, akik közül 37-en sikeresen teljesítették a pályát. A 7 gyakorlatból álló feladatsor 18 perces szintidőn belüli leküzdése legjobban a Terrorelhárítási Központból érkező csapatok részére sikerült.
Egy szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr kolléga emlékére rendezték meg immár nyolcadik alkalommal az emléktornát Varsóban 2017. február 08-11. között. A Magyar Rendészeti Sportszövetség a 2016-os BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokság győztesét, a Készenléti Rendőrség csapatát kérte fel a tornán való részvételre, ahol 12 nemzet 68 csapata küzdött a helyezésekért. Delegációnk a legjobb 16-ba jutásért a későbbi bronzérmes varsói csapattól kapott ki büntetőkkel.
Tizenhetedik alkalommal került lebonyolításra a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna Tiszaújvárosban 2017. február 04-én. A rendezvény fő támogatója a Magyar Rendészeti Sportszövetség és Tiszaújváros Önkormányzata volt.
A torna célja, emlékezni egy olyan országos rendőrfőkapitányra, aki a rendőri munka mellett kiemelkedő hangsúlyt fektetett a sportra, valamint elősegíteni a 40. év feletti állomány fizikai felkészültségének javítását és a szervezeten belüli sportbaráti kapcsolatok ápolását.
A Belügyminisztérium XXII. Országos Meghívásos Sí- és Snowboard Versenye
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön már több éve sikeresen rendezi a Belügyminisztérium országos síversenyét, amelyet idén a Zempléni Kalandparkban, közel negyven belügyminisztériumi szervezeti egység 140 versenyzőjének nevezésével rendeztek meg január 12-én.
A 2016. december 16-20. között már ötödik alkalommal került megrendezésre a Rendőr Sí Kiképzőtábor az ausztriai Hochkar Síbázison. A képzésen feszes menetrend szerint zajlott az elméleti és gyakorlati oktatás a síeléssel és sítáborok szervezésével foglalkozó, valamint sí tudásukat elmélyíteni vágyó kollégák részére.
A Honvéd Zrínyi Sportegyesület 2016. december 15-én kilenc csapatos tornát rendezett Budapesten, ahol a rendőrséget képviselő csapat a 4. helyen végzett, Boros Andrea r. hdgy. pedig megkapta a torna legjobb női játékosának járó különdíjat.
A Belügyminisztérium és a Rendvédelmi Szervek Országos Pontszerző Sportbajnokságainak ünnepélyes eredményhirdetésére, valamint a 2016. évben elért sporteredmények, illetve a sportszervezés és a kiképzés területén nyújtott kimagasló teljesítmények elismerésére 2016. december 8-án a ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának Vágóhíd utcai objektumában került sor.
Vincze P. Márton úr a Magyar Rendészeti Sportszövetség (MRS) ügyvezető elnöke köszöntötte a bajnokságokon eredményesen szerepelt rendvédelmi szerveket és megköszönte a sportbajnokságok szervezőinek a munkát.
A Magyar Rendészeti Sportszövetség elnöksége ülést tartott 2016. december 01-én a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektumának oktatási kabinetjében.
A Hajdú Rendészeti Sportegyesület a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK felkérésére rendezte meg a bajnokságot a Nyíregyházi Sportcentrumban, 2016. november 19-én. A megmérettetésre mintegy 60 versenyző nevezett az ország különböző pontjáról, akik egyéni és csapat kategóriában mérték össze tudásukat.
Az Országgyűlési Őrség 2016. november 18-án negyedik alkalommal rendezte meg a Tornyos Kupát
a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai létesítményében, ahol közel 30 szerv, több mint 200 versenyzője jelent meg.
Csapatverseny végeredménye:
1. KR 433,23
2. BAZ-MRFK 423,39
3. Békés MRFK 396,46
4. BV összevont csapat 387,41
5. Hajdú MRFK 378,72
6. Váci Fegyház és Börtön 377,72
A ROKK RSZKK által létrehozott ”Totya Bá” Vándorkupát Lukács Krisztián (H-B MRFK) nyerte meg.
2016. november 11-én a régi idők BM pontszerző bajnokságának mintájára a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola és a Rendészeti Sportegyesület Körmend közös rendezésben szerveztük meg a Meghívásos Tekebajnokságot. A verseny a szentgotthárdi VSE pályán zajlott 7 csapattal, 42 fővel. A versenyzők magas színvonalú játéktudásról tettek tanúbizonyságot, amit a pályacsúcshoz közeli dobások eredményei is mutattak.
Az alábbi eredmények születtek:
A Magyar Rendőr Jégkorong Válogatott a Cseh Rendőr Sportszövetségtől kapta a meghívást, hogy tizedik csapatként vegyen részt a pardubicei tornán.
A 17 fős delegáció 2016. november 02-05. között tartózkodott Csehországban, és ott öt mérkőzést játszott az különböző közigazgatási régiók rendőr válogatottai ellen. Bár minden mérkőzését elvesztette a csapat, de a vereségek sokkal kisebb arányúak voltak (0:3,2:5, 1:5 stb.) mint a tavalyi trutnovi vendégszerepléskor.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. november 3-án harmadik alkalommal szervezte meg a Viharsarki Női Kézilabda Tornát. Gyulán, a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban, négy megye sportolói hat mérkőzést játszottak egymással. A házigazda Békés megyei csapat mellett a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság válogatottja küzdött az elsőségért.
A Szlovák Rendőr Sportszövetség 2016. október 21. és 24. között Pozsonyban rendezte a 17. Rendőr Birkózó Európa-bajnokságot. Az kontinens viadalon 14 ország 100 versenyzője vett részt.
A válogatott hét fős csapattal Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok vezetésével utazott Pozsonyba. A csapat technikai vezetője Hűbéresi Zsolt r. őrnagy volt. A Magyar Birkózó Szövetség Szél Dávid mérkőzésvezetőt delegálta az eseményre.
A év utolsó tanintézeti bajnoksága 2016. október 20-án került megrendezésre Körmenden, amelynek minden versenyszámát a házigazda Körmendi Rendészeti Szakközépiskola nyerte meg.
Az Európai Rendőr Sportszövetség 2016. október 8-án Berlinben tartotta 37. Kongresszusát. A kongresszuson a Magyar Rendészeti Sportszövetséget Vincze P. Márton ügyvezető elnök és Dr. (PhD) Tájok Péter r. alezredes elnökségi tag képviselte. Az ülésen meghívottként részt vett Győri László r. őrnagy a szervezet Technikai Bizottságának tagja is.
A Készenléti Rendőrség 2016. október 06-án rendezte meg az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. Az év utolsó pontszerző bajnokságát- amelyen 15 szerv 42 férfi és 12 női versenyzője vett részt- a házigazdák nyerték.
Az összetett csapatverseny végeredménye:
A Rendőr Horgász Európa-bajnokság 2016. szeptember 30-án és október 01-én került megrendezésre az olaszországi Peschiera del Garda város mellett található Minció folyón. Magyarországról két regionális és egy nemzeti csapat utazott a kontinensviadalra, összesen 15 versenyzővel.
A tavalyi szegedi versenyhez hasonlóan ismét Magyarország lett a csapatverseny győztese, a gyűrű nélküli bottal horgászás egyéni bajnoka pedig -109 versenyzőt megelőzve-Nagy Tibor lett.
A 2017. évi kontinensviadal döntője Görögországban kerül megrendezésre a legjobb nyolc európai csapat részvételével. Az athéni tornára történő kijutás érdekében a magyar csapatnak a jövő év tavaszán selejtező mérkőzéseket kell vívnia Franciaországgal és Monacoval.
A csapat sikeres szereplése érdekében válogató edzés került megtartásra 2016. október 04-én Budapesten a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektumában, közel 30 fő részvételével.
A II. Decathlon Nagyerdei Maraton 2016. szeptember 25-én került megrendezésre Debrecenben. A sporteseményen, ami a Debreceni Kilométerek Sportegyesület és a Hajdú Rendészeti Sportegyesület közös szervezése volt, 650 futó állt rajthoz, köztük 60 versenyző a rendészeti kategóriában.
A Cseh Rendőr Sportszövetség meghívására 8 fős delegáció utazott Prágába, és részt vett a Bechovice-Prága között megrendezett 10 km-es utcai futóversenyen. A különböző korcsoportokban szereplő rendőr versenyzők kiválasztására két margitszigeti válogató futás megtartása után került sor, még a nyár folyamán.
Esőben indulva, de végül szikrázó napsütésben játszották le szeptember 22-én a mérkőzéseket a Belügyminisztérium 2016. évi Országos Pontszerző Kispályás Labdarúgó Bajnokságán. A rendőrség, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem csapatai reggel kilenc órától délután négyig rúgták a bőrt az algyői műfüves futballpályán.
A végső győzelmet a Készenléti Rendőrség csapata szerezte meg, miután a döntőben büntetőkkel győzte le a házigazda Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatát.
A rendezvény 2016. szeptember 17-én került megrendezésre Budapesten a SYMA Rendezvényközpontban, a Terrorelhárítási Központ szervezésében, 31 szerv 258 versenyzőjének részvételével. A BM Orzságos Karate Bajnokság összetett csapatversenyét a Készenléti Rendőrség nyerte a Terrorelhárítási Központ és a BRFK csapatai előtt.
A BM Tanintézeti Kispályás Labdarúgó Bajnokság a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola szervezésében 2016. szeptember 15-án került megrendezésre.
A végső győzelmet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ csapata szerezte meg, és ezzel jogosultságot szerzett arra, hogy a tanintézeteket képviselje a BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokság döntőjén.
A végeredmény:
I. Katasztrófavédelmi Oktatási Központ
II. Miskolci Rendészeti Szakközépiskola
III. Nemzeti Közszolgálati Egyetem
IV. Körmendi Rendészeti Szakközépiskola
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. szeptember 8-án 16 csapat részvételével rendezte meg az Országos Rendőr Szolgálati Pisztoly Lőbajnokságot a Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület lőterén.
Az összetett csapatversenyt a Készenléti Rendőrség nyerte, megelőzve a Csongrád MRFK-t és a BRFK-t.
A Hajdú Rendészeti Sportegyesület és a Debreceni Kilométerek Sportegyesület közös szervezésében került megrendezésre az V. Debreceni Futókarnevál Őrült Futás versenye 2016. augusztus 20-án az Erdőspusztai Arborétumban. A rendezvény rendészeti kategóriájában 63 sportoló állt rajthoz.
Immár huszadik alkalommal rendezte meg a Heves Megyei IPA szervezet a Tiszt-tó kerülő kerékpáros versenyét és túráját.
A versenynap keretében 11-en indultak a gyorsasági versenyen, 18-an álltak rajthoz a 64 km-es túrán, míg 35-en ugyanezen a távon versenyeztek.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Veszprémi Rendőr Sportegyesülettel közös szervezésben 2016. augusztus 06-án rendezte meg az XXXVI. Balaton Kupa BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokságot, a Zánka Erzsébet Üdülőközpont és Tábor területén.
A rendezvény célja a rendőrségi állomány körében az asztalitenisz sportág népszerűsítése, sportbaráti kapcsolatok kiépítése, valamint a Balaton-parti régió látványosságainak bemutatása az ország más területéről érkezők számára.
A Lengyel Rendőrség meghívására a Magyar Rendőr Labdarúgó Válogatott 2016. július 16-án barátságos mérkőzést játszott a Lengyel Rendőrség Labdarúgó Válogatottja ellen Varsóban.
A mérkőzésre a Lengyel Rendőrség Napja alkalmából került sor .
A Dorogi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő Deák Attila a 2016. június 23-26. között megrendezett poreci Veterán Judo Európa-bajnokságon az M2 katagória +100 kg súlycsoportban bronzérmet szerzett.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Veszprémi Rendőr Sportegyesülettel közös szervezésben 2016. július 08-án rendezte meg a Rendőr Országos Mix Strandröplabda Bajnokságot és a V. Országos Rendőr Meghívásos Mix Strandröplabda Bajnokságot, a Zánka Erzsébet Üdülőközpont és Tábor területén.
A rendezvényt Dr. Töreki Sándor r. dandárátbornok Veszprém Megye rendőrfőkapitánya és Vincze P. Márton a ROKK RSZKK vezetője nyitotta meg. Az országos és a meghívásos bajnokságon 33 csapat vett részt közel 230 lelkes sportolóval.
2016. július 8-án, pénteken tizenötödik alkalommal került megrendezésre a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a hagyományos Országos Rendőr Horgászverseny a Bátonyterenye – Maconkai víztározónál. A rendezvényt a kora reggeli órákban Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány úr nyitotta meg és kívánt egyben sikeres napot a csapatoknak. A versenyen 3 fő alkotta társulatok mérhették össze tudásukat. Az idei rendezvényen 27 csapat 82 versenyzője, kísérőkkel együtt 92 fő vett részt.
Az idei évben 150-en jelentkeztek a július 2-án megrendezére kerülő XXXIV. Balaton-átúszás V. BM Konvojába. Az indulók sikeresen leküzdötték a révfülöpi kikőtőből induló 5,2 km-es távot a 27 fokos vízben.
A VI. Európai Rendőr és Tűzoltó Játékok 2016. június 11-19. között került megrendezésre a Spanyolország délnyugati részén fekvő Huelvában.
A magyar delegáció - ami a Készenléti Rendőrség, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet dolgozóiból állt - sikeresen szerepelt, hiszen atlétikában, fekvenyomásben, guggolásban, úszásban és judóban közel 20 érmet szerzett.
Emlékünnepség került megrendezésre a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektumában 2016. június 10-én. A rendezvény célja a 25 éves fennállását ünneplő ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központja, illetve a szintén negyedszázada alapított Budapesti Rendészeti Sportegyesület tevékenységéről történő ünnepélyes keretek közötti megemlékezés volt.
A Rendőr Férfi Kézilabda Válogatott részt vett a nyolc csapat részvételével megrendezett dániai Európa-bajnokságon.
Válogatottunk a négyes csoportban a harmadik helyet szerezte meg.
Németország-Magyarország 34-25 (16-11)
Norvégia-Magyarország 27-20 (10-3)
Magyarország-Svájc 27-26 (16-12)
A csapat az előkelő ötödik helyen végzett, miután a helyosztón 31-28-ra (14-12) legyőzte Görögországot.
Az Európa-bajnokságot esélyeshez méltón Németország nyerte.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú Rendészeti Sportegyesület szervezésében rendezték meg Debrecenben 2016. június 2-án a Belügyminisztérium Országos Atlétikai Bajnokságát.
A rendezvényt ünnepélyes keretek között Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok nyitotta meg, aki egyben a verseny szervezői védnöke is volt. A megyei rendőr-főkapitány örömét fejezte ki, hogy Debrecen igazi sportünnepnek ad otthont. A megnyitón beszédet mondott Vincze P. Márton, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke is.
A Magyar Rendészeti Sportszövetség közgyűlést tartott 2016. május 30-án Budapesten, ahol a 28 tagegyesületból 20 rendészeti sportegyesület képviselői jelentek meg.
A közgyűlés elfogadta a 2015-ös évről szóló jelentést, a közhasznúsági jelentést, a 2016. évi költségvetés, valamint Gyöngyösi Károly személyében új elnökségi tagot választott.
A X. Ultrabalaton futóverseny 2016. május 28-29-én került megrendezésre. A 220 km-es távot egyéniben, párban és csapatban több mint 100 rendvédelmi dolgozó teljesítette. Az egyéni idulók versenyében Kreidl Csaba (Komárom-Esztergom MRFK) ért el szép sikert: abszolut egyéniben a beérkező 71 versenyző közül az értékes 13. helyen ért célba.
Az Országos Rendőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2016. május 26-án került megrendezésre Orosházán a Békés MRFK szervezésében, 17 szerv részvételével.
A bajnokság győztese a Készenléti Rendőrség csapata lett, megelőzve a Fejér MRFK és a Hajdú-Bihar MRFK csapatait.
Különdíjasok:
Legjobb kapus: Dávid Gábor
Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Attila
Gólkirály: Péli Tamás
Legjobb hazai játékos: Szakadáti Norbert
A XVII. Rendőr Birkózó EB 2016. október 21-24. között kerül megrendezésre Pozsonyban.
A kontinensviadalon való sikeres szereplés érdekében válogató edzés került megszervezésre 2016. május 25-én a Körcsarnokban Sike András vezetésével. A foglalkozás végén a felnőtt kötöttfogású szakág szövetsége kapitánya, Szöul olimpiai bajnoka tett javaslatot a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezetése felé a kontinensvidalon történő szerepléssel kapcsolatban.
Az I. Országos Rendőr Crossfit Bajnokság 2016. május 19-én került megrendezésre Budapesten, a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektumában.
A sportrendezvényre 15 indulásra jogosult rendőri szerv 55 versenyzője nevezett, akik 40 év alatti férfi, 40 év feletti férfi, valamint női kategóriában versenyeztek.
A szervek közötti összetett csapatversenyt a Készenléti Rendőrség csapata nyerte a Bács-Kiskun MRFK, és az ORFK előtt.
A válogatott 2016. április 27-én barátságos labdarúgó mérkőzést játszott az Érdi VSE NB-III-as csapata ellen. A mérkőzés pályaavató is volt, hiszen ezen a napon adták át hivatalosan a már decemberben elkészült Ercsi úti műfüves nagypályát.
A rendőr csapat jól tartotta magát 60 percig (5:3), de ezután a folyamatos edzésben lévő, összeszokott hazai csapat nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és nagyarányú, megérdemelt győzelmet aratott.
Eredmény:
Érdi VSE-Válogatott 10:3 (5:2)
A XV. Rendőr Férfi Kézilabda Európa-bajnokság dániai döntőjére készülő magyar válogatott 4 napos összetartáson vett részt a Nemzeti Kézilabda Akadémián, Balatonbogláron. A 2016. április18-21. között rendezett edzőtáborban a délelőtti tréningeket követően felkészülési mérkőzések szerepeltek a programban Siófokon, Balatonfüreden és Ajkán.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg 2016. április 21-én a Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokságát. A rendezvény útvonala a Gerecse-hegységben volt kijelölve. A megmérettetésre előzetesen is óriási volt az érdeklődés, több mint négyszáz fő regisztrálta magát a versenyre. A nevezők ideális környezetben és természeti adottságok mellett versenyezhettek egymással és az idővel.
A BÁH Sport és Szabadidő Egyesület szervezésében 2016. április 15-én belügyminisztériumi sakkcsapat bajnokság került megrendezésre 36 versenyző közreműködésével Budapesten. A rendezvényt dr. Csire Péter a BÁH Személyügyi Főosztályának vezetője, a BÁH SE alelnöke nyitotta meg, majd Vincze P. Márton, a Rendészeti Szervek Kiképző Központjának vezetője, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke is köszöntötte a résztvevőket. A svájci rendszerű verseny lebonyolításában Tatár-Kiss Szabolcs és Horváth Zsolt nemzetközi mesterek segédkeztek.
A Magyar Rendőr Jégkorong Válogatott - viszonozva a két héttel ezelőtti meghívást - barátságos mérkőzésen fogadta a Tisza Volán Öregfiúk csapatát 2016. április 17-én Újpesten. A visszavágót is a rendőrök nyerték, a szegedi mérkőzéshez képest még nagyobb gólkülönbséggel.
Végeredmény: Rendőrök-Tisza Volán 12:7
A Készenléti Rendőrség a ROKK RSZKK Vágóhíd utcai objektumában 2016. április 14-én 20 csapat részvételével rendezte meg a XIII. Borsos József Kispályás Labdarúgó Emléktornát.
Végeredmény:
- Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
- Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
- Készenléti Rendőrség
- Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
- Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
A Hajdú Rendészet SE a Debreceni Trial Klubbal közösen rendezte 2016. április 10-én Tarcalon a 4. Kőfejtő Cross sporteseményt.
A sportesemény keretében - amelyen az induló 350 fő versenyzőből 65 fő rendészeti dolgozó volt - került megrendezésre a Kopasz-hegyi Futóverseny, az XCO Mountain Bike Verseny, valamint a Trial Kerékpár Verseny.
A jégkorong válogatott egy fordulatokban gazdag mérközésen 8:7-re legyőzte a Tisza Volán Öregfiúk csapatát 2016. április 02-án Szegeden.
A júniusi kontinensviadalra készülő magyar rendőr férfi kézilabda válogatott felkészülési mérkőzéseket vívott 2016. március 25-én és 26-án Csongrád megyében.
Eredmények:
Makó KC-Válogatott 27:27
Levendula Hotel Algyő FKSE-Válogatott 30:28
A makói mérkőzésből egy rövid részlet itt tekinthető meg.
A XV. Rendőr Terepfutó Európa-bajnokság 2016. március 21-24. között került megrendezésre az Egyesült Királyságban.
A Coventry közelében megrendezett kontinensviadalra 22 ország 90 férfi és 47 női versenyzője nevezett.
A női mezőnyben Badis Anissa Zsófia az előkelő 15. helyen végzett, a magyar férfiak a csapatversenyben a 13. helyezést érték el.
A részletes eredménylista innen tölthető le.
A Nemzetközi Rendőr Sportszövetség (USIP) 2016. március 8-án Kuvaitban tartotta kongresszusát.
Az MRS-t Vincze P. Márton ügyvezető elnök és Dr. Demény Ádám elnökségi tag képviselte.
Az eseményen részt vett Simon Géza ny. r. dandártábornok az USIP elnökének tanácsadója és Meichl Géza r. dandártábornok a szervezet Technikai Bizottságának tagja, akit a küldöttek további négy évre megválasztottak a posztra.
Országos Meghívásos Pisztoly Felmérő – 2016. 02. 24-26.
2016-ban ismét megrendezésre került a már nagy hagyományokkal bíró Országos Meghívásos Pisztoly Felmérő. A rendezvényt a ROKK RSZKK Lőkiképzési és Intézkedéstaktikai Alosztály szervezésében a Vágóhíd utcai lőtéren bonyolították le.
A BM Országos Úszó Bajnokság 2016. március 09-én került megszervezésre Kecskeméten, a Bács-Kiskun MRFK szervezésében. A három korcsoportban megrendezett versenyen 35 szervezet 340 sportolója állt rajtkőre.
Az összetett pontverseny végeredménye:
1. Készenléti Rendőrség
2. NKE Rendészettudományi Kar
3.Csongrád MRFK
4. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
5. Bács-Kiskun MRFK
6. Terrorelhárítási Központ
A Csongrád Megyei Rendőrőr- főkapitányság szervezésében 2016. március 03-án a makói Erdedi János Sportcsarnokban került megrendezésre a BM Országos Judo Bajnokság.
A kiképzést és a rendészeti munka hatékony ellátását segítő sportrendezvényen a Belügyminisztérium 30 szervezeti egysége, közel 130 fő indulóval képviseltette magát. Ebből 35 év alatt 59 fő férfi, 35 év feletti férfi kategóriában 38 fő és a hölgyek súlycsoportjaiban 33 fő vett részt a megmérettetésen.
Az összetett verseny végeredménye:
A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola tornacsarnokában 2016. február 25-én került megrendezésre a BM Országos Tanintézeti Judo Bajnokság. Az indulásra jogosult 7 tanintézetből 40 fő női és 74 fő férfi versenyző állt tatamira.
Csapatverseny eredménye:
1. Nemzeti Közszolgálati Egyetem 101 pont
2. Adyligeti RSZKI 90 pont
3. Miskolci RSZKI 82 pont
A Komárom-Esztergom MRFK és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr Sportegyesület közös szervezésben meghívásos fallabda bajnokság került megrendezésre 2016. február 25-én Tatabányán. A versenyen 15 szerv 45 sportolója 4 kategóriában küzdött a helyezésekért.
A Hajdú Rendészeti Sportegyesület és a Hajdú-Bihar MRFK közös szervezésében 2016. február 18-án került megrendezésre a Spártai 300 Rendészeti Bajnokság.
A kihívást vállaló 54 indulónak 7 gyakorlatból és összesen 300 ismétlésből álló, kiváló kondicionális képességeket igénylő pályával kellett megküzdeniük.
A csapatversenyt a férfiak és a hölgyek esetében is a Terrorelhárítási Központból érkező csapatok nyerték meg.
Tizenhatodik alkalommal került lebonyolításra a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a Forgács László Rendőrségi Meghívásos Labdarúgó Emléktorna. A rendezvény fő támogatója a Magyar Rendészeti Sportszövetség és Tiszaújváros Önkormányzata volt.
A torna fő céljai között szerepelt, emlékezni egy olyan országos rendőrfőkapitányra, aki a rendőri munka mellett kiemelkedő hangsúlyt fektetett a sportra, valamint elősegíteni a 40 év feletti állomány fizikai felkészültségének javítását és a szervezeten belüli sportbaráti kapcsolatok ápolását.
A „The Athlete Games” elnevezésű crossfit verseny 2016. január 29-30-án került megrendezésre Londonban. A világ legjobb 200 atlétáját felvonultató viadalon Tóth Frida r. százados (Jász-Nagykun-Szolnok MRFK) kategóriájában a 7. helyen végzett.
A versenyből egy rövid részlet megtekinthető itt
2016. január 29-én pénteken kezdődött – és két napig tartott – a Bajusz Zoltán Nemzetközi Meghívásos Öregfiúk Teremlabdarúgó Emléktorna, amelyet immár kilencedik alkalommal rendeztek meg Miskolcon. A versenyt a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, és annak sportegyesülete szervezte, a Magyar Rendészeti Sportszövetség hathatós támogatásával.
A tornán a rendészeti szakközépiskola mellett a megyei rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a nagyváradi „AvramIancu” Határrendészeti Tiszthelyettes Képző Iskola és a Kolozsvári Rendőrképző Iskola csapatai vettek részt.
A Fejér Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében 2016. 01. 30-án felkészülési kézilabda tornát rendeztek négy férfi csapat (DAC, Alba Regia KSE Junior, Mór KSC, Magyar Rendőr Kézilabda Válogatott) részvételével a Dunaújvárosi Egyetem Sportarénájában. A versenyen körmérkőzésekkel döntötték el a helyezéseket, s a nyári kontinensviadalra készülő rendőrségi válogatott mindhárom mérkőzését megnyerve a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
A Honvéd Zrínyi SE és az NKE HHK Katonai Testnevelési és Sportközpont közös szervezésében amatőr röplabda bajnokság került megrendezésre 2015. december 10-én Budapesten. A tornán a Magyar Honvédségtől és a társ fegyveres testületektől hét szerv vett részt, köztük a végül a dobogó legfelső fokán végző „Budapesti Rendőrök” nevű csapat.
A rendőrség állományában szolgálatot teljesítő három hölgy is dobogón végzett a 2015. november 21-29. között Dublinban megrendezett WAKO kick-box világbajnokságon.
Eredmények:
Bordás Annamária (Pest MRFK) full-contact 56 kg 1. hely
Busa Gabriella (Csongrád MRFK) ligh-contact 55 kg 2. hely
Wágner Vivien (BRFK) light-contact 65 kg 3. hely
2015. december 3-án a ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának Vágóhíd utcai objektumában került sor a Belügyminisztérium és a Rendvédelmi Szervek Országos Pontszerző Sportbajnokságainak ünnepélyes eredményhirdetésére, valamint a 2015. évben elért sporteredmények, illetve a sportszervezés és a kiképzés területén nyújtott kimagasló teljesítmények elismerésére.
Az ünnepség első részében a rendvédelmi szervek országos pontszerző bajnokságainak első hat helyezettjei vették át a serlegeket és az okleveleket.
2015. november 18-án a Köér utcai sportcsarnokban a Magyar Rendőr Férfi Kézilabda Válogatott válogató edzést tartott, amellyel megkezdte a felkészülést a dániai Silkeborgban 2016. május 29. és június 5. között rendezendő Rendőr Európa-bajnokságra. A válogatón 17 rendőri szervtől 52 játékos jelent meg. Az igen intenzív edzést Kopornyik Zsolt kézilabda szakedző és a Magyar Kézilabda Szövetség képviseletében Demény Gyula sporttársak vezényelték le. Az edzést követően keretszűkítésre került sor, melynek eredményeképpen 20 fő rendőr kolléga folytatja együtt a közös munkát.
Ülésezett az MRS elnöksége
A Magyar Rendészeti Sportszövetség elnöksége 2015 november 11-én tartotta soron következő ülését.
2015. november 3. és 7. között Dunaújvárosban rendezték a World Kickboxing Federation (WKF) Európa-bajnokságát, melyen Kiss Imre Tamás r. százados a ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központ állományából kick-light (comrúgásos) küzdelemben felnőtt férfi +75 kg-os kategóriában Európa-bajnoki címet szerzett.
Monaco – Magyarország rendőr válogatott barátságos labdarúgó mérkőzés
2015. október 17-én 13.00 órakor került sor az ez év áprilisában Budapesten lejátszott találkozó visszavágójára.
A magyar rendőr válogatott Szabó Jenő r. vezérőrnagy vezetésével, 16 játékossal, egy fő edzővel és két fő kísérővel utazott Monacóba.
A BM Tanintézeti Terepfutó- és Lőbajnokság 2015. október 09-én került megrendezésre a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola szervezésében. A terepfutásban hat tanintézet képviselői álltak a rajtvonalhoz, a lőbajnokságra öt csapat nevezett.
A bajnokságok összetett versenyének végeredménye:
Terepfutás:
1.Körmendi RSZKI 2.NKE RTK 3.Miskolci RSZKI 4.Szegedi RSZKI 5. Adyligeti RSZKI 6.Katasztrófavédelmi Oktatási Központ
Lóbajnokság:
Az Őszi Egyetemi és Rendészeti Terepfutó Bajnokság 238 versenyző részvételével került megrendezésre a Szent György Sportegyesület szervezésében 2015. október 06-án Budapesten .
A verseny végeredménye innen tölthető le: https://policesport.hu/content/egyetemi-es-rendeszeti-crossfutas-0
A magyar női rendőr válogatott 2015. október 8-án 14.30 órai kezdettel a Kelen SC pályáján Rendőr Európa-bajnoki selejtezőn fogadta az Egyesült Királyság válogatottját.
Összeálítások:
Magyarország: Gyöngy Krisztina - Patocskai Rita - Jánosik Ágnes - Mogyorósi Zsuzsanna - Ártim Dóra - Szennai Adrienn - Fenyvesi Judit - Hummel-Smuczer Angéla - Luczi Evelin - Tóth Bianka - Mátyás Noémi Cserék:Kálmán Adrienn, Balassa Adrienn, Köröcz Bianka, Moréné, Kovács Nikoletta.
Vajda Anita r. százados és Kreidl Csaba r. őrnagy 2015. szeptember 25-26-án részt vett a világ egyik leghíresebb és legnehezebb ultramaraton versenyén, a görögországi Spartathlonon. A verseny 246,8 km-es távját, és a több mint 3.000 méteres szintkülönbséget a résztvevőknek 36 órán belül kellett teljesíteniük. Az idei évben összesen 390 futó kapott indulási jogot a versenyen. A mezőny az athéni Akropolisz lábától indult el Spárta irányába, Leonidasz spártai király szobrához. A 390 indulóból 170 fő ért célba, 220 fő különböző okok miatt a verseny feladására kényszerült.
A BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2015. szeptember 30-án került megrendezésre Kisvárdán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK szervezésében.
Végeredmény:
A Magyar Rendőrség tenisz válogatottja 2015. szeptember 12-19. között Milánóban részt vett a 8. Rendőr Tenisz Európa-bajnokságon. Az eseményre 17 ország 55 férfi és 30 női versenyzője nevezett.
Ünnepélyes megnyitóval megkezdődött a VIII. Rendőr Tenisz Európa-bajnokság az olaszországi Milánóban. A 2015. szeptember 12-19. között megrendezésre kerülő kontinensviadalra négy férfi és egy női játékost delegált a Magyar Rendészeti Sportszövetség.
A 2015. szeptember 04-05-én megrendezésre kerülő 28. Rendőr Horgász EB-n Magyarország nyerte meg a csapatversenyt, emellett az egyéni versenyben Horváth Béla ezüstérmes lett, Hujber Máté pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Gratulálunk a magyar csapatnak!
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Veszprémi Rendőr Sportegyesülettel (VRSE) közös szervezésben 2015. augusztus 1-jén rendezte meg az XXXV. Balaton Kupa elnevezésű BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokságot, a Zánka Erzsébet Üdülőközpont és Tábor területén.
A rendezvény célja idén is a rendőrségi állomány körében az asztalitenisz sportág népszerűsítése, sportbaráti kapcsolatok kiépítése volt, valamint a Balaton-parti régió látványosságainak bemutatása az ország más területéről érkezők számára.
A verseny eredményei:
Férfi csapat:
Az idén 163-an jelentkeztek a belügyi szervektől a július 4-én megrendezésre kerülő 33. Balaton-átúszásra. Az indulók sikerrel leküzdötték az 5,2 km-es távot a kezdődő kánikula ellenére még csak 22-23 fokos Balatonban. A főként rendőr amatőr sportkedvelők csapatának doyenje Renner Róbert nyugállományú ezredes volt, aki 60 évesen már 8. alkalommal úszta át a „magyar tengert”.
Az Egyesült Államokban a Washington melletti Fairfax ban rendezték a 2015. évi Rendőr és Tűzoltó Világjátékokat. A játékokon több mint hatvan sportágban tízezer rendőr és tűzoltó sportoló vett részt.
A Magyar Rendőrséget hat fős küldöttség képviselte, akik öt arany, egy ezüst és egy bronzérmet szereztek.
Aranyérmesek:
Vajda János r. őrgy. Somogy MRFK kötöttfogású birkózás 75 kg
Berkes László r. fhdgy. Készenléti Rendőrség testépítés 2 aranyérem
Kovács Richárd r. tőrm. Somogy MRFK testépítés és fekvenyomás
2015. július 10-én első alkalommal került megrendezésre a Rendőr Országos Pontszerző Mix Strandröplabda Bajnokság és negyedik alkalommal a meghívásos torna
A Zánkai Erzsébet Üdülőközpont és tábor területén 30 csapat közel 210 fővel állt fel a hálók mentén, és küzdött lelkesen a győzelemért.
13 csapat indult a meghívásos tornán és 17 csapat a pontszerző országos bajnokság keretében.
A Bátonyterenye – Maconkai víztározónál tizennegyedik alkalommal került megrendezésre a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a hagyományos Országos Rendőr Horgászverseny. A 2015. július 3-án megrendezett versenyen 3 fő alkotta társulatok mérhették össze tudásukat. Az idei rendezvényen 24 csapat 74 versenyzővel vett részt.
A forró, napos, kánikulai idő alaposan próbára tette a versenyzőket, akik elszántan küzdöttek a különböző kategóriák díjaiért.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hetedik alkalommal rendezte meg a Rendőr Íjász Mesterlövő Bajnokságát 2015. június 26-án. A helyszínt, mint eddig is a főkapitányság Kiképző Központja biztosította.
A III. Női Rendőr Kosárlabda Európa-bajnokság döntője 2015. június 09-15. között Franciaországban került megrendezésre. Az ország nyugati részén fekvő La Rochelle városában megrendezett 6 csapatos tornára 14 fős magyar delegáció utazott. A csoportmérkőzéseket követő helyosztón a bronzéremért játszottak a magyar rendőrlányok, azonban a négy évvel ezelőtt kontinensbajnok írek 50-39-re győztek.
Végeredmény:
- Franciaország
- Görögország
- Írország
- Magyarország
- Nagy-Britannia
- Hollandia
A KSI népszigeti vízitelepén a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület és a Budapesti Tűzoltó Szövetség közös szervezésében, tizennyolc csapat részvételével került megrendezésre a viadal. Ahogy az elmúlt négy évben, az idén is a bajai hivatásos tűzoltók Speed Dragons nevű csapata nyerte a Rendvédelmi Sárkányhajó Magyar Kupát. A sorban hetedik versenyen az ezüstös helyre a 20-14 nevű, XX. és XIV. kerületi tűzoltókból összeállt csapata evezett be, a dobogó harmadik fokára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttese állhatott fel.
A lengyelországi Turekben 2015. június 04-07. között került megrendezésre a Fegyveres Szervek Nemzetközi Strandröplabda Bajnoksága. A Magyarországot képviselő női páros bronzérmet nyert és elhozott két különdíjat.
A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hagyományos teremlabdarúgó tornája – a Duna Kupa – 2015. június 10-én került megrendezésre az ORFK RSZKK Vágóhíd utcai központjában. A hét csapat részvételével megtartott versenyen a Dunaújvárosi Örs válogatottja bizonyult a legjobbnak.
A BM Országos Atlétikai Bajnokság 2015. június 04-én került megrendezésre az Ikarusz Stadionban a Készenléti Rendőrség szervezésében. A bajnokság összetett pontversenyét - amelyen 36 szerv 478 versenyzője indult el - szoros küzdelemben a rendező szerv csapata nyerte meg a Terrrorelhárítási Központ és a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola előtt.
A május utolsó hetében Várnában megrendezett VII. Rendőr Asztalitenisz Bajnokságon hatalmas magyar siker született, hiszen a csapatversenyben a férfiak ezüstérmet szereztek. A négy játékos alkotta magyar gárda Ausztria, Belgium, Románia, Bulgária és Dánia csapata ellen győzelmet aratva jutott a döntőbe, ahol szoros csatában vereséget szenvedett Csehország legjobbjaitól. A csapatsiker mellett Göndös Gábor egyéniben és Végh Katalinnal vegyes párosban is bronzérmet szerzett.
Az idei évben május 30-án rajtolt Ultrabalaton Közép-Európa leghosszabb futóversenye, amely teljesíthető egyénileg vagy váltóban, futva vagy kerékpárral. A 2015. évi BM Sportnaptárban is szereplő versenyen idén közel 6800 versenyző állt rajthoz, köztük közel 100 rendészeti dolgozó.
Az Országos Rendőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2015. május 28-án került megrendezésre Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK szervezésében. A versenyre, amelynek első hat helyezettje automatikus résztvevője az őszi BM Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokság 16-os mezőnyének, az indulásra jogosult 23 szervtől 20 nevezés érkezett .
Végeredmény:
A Magyar Rendészeti Sportszövetség 2015. május 29-én 10.00 órai kezdettel tartotta éves Közgyűlését. Az általában megszokott napirendi pontok (éves beszámoló jelentés, közhasznúsági jelentés, pénzügyi beszámoló, felügyelő bizottsági jelentés, 2015. évi pénzügyi terv) egyhangú elfogadásán kívül, a Közgyűlés az MRS elnökségi tagjának megválasztotta Pigler István r. ezredes urat a Készenlét Rendőrség Külnleges Szolgálatok Igazgatság igazgatóját a KR parancsnok helyettesét.
2015. május 29-én 09.00 órakor tartotta szokásos éves Küldöttgyűlését a Budapesti Rendészeti Sportegyesület. A Küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta at egyesület 2014. évi beszámolóját, köszhasznúsági jelentését, pénzügyi beszámolóját, valamint Felügyelő Bizottságának jelentését, továbbá elfogadta a 2015. évi pénzügyi tervét is.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az idén is közösen rendezte meg az országos rendőr pontszerző bajnokságok közé tartozó versenyt.
A második alkalommal megrendezett bajnokságon 16 résztvevő szerv hat fős csapata váltóban teljesítette az 54,4 kilométeres távot. A győztes BRFK csapat 3 óra 40 perc alatt futott célba, az ezüstérmet a Készenléti Rendőrség szerezete meg, a dobogó harmadik fokára pedig a Fejér MRFK legjobbjai állhattak fel.
A XVII. Rendőr Judo Európa-bajnokság a németországi Drezdában került megrendezésre 2015. május 10-13. között. A magyar csapat három női és négy férfi versenyzővel utazott a kontinensviadalra, melyre 17 ország 91 versenyzője küldte el nevezését.
Delegációnk legjobb eredményét a -70 kg-os súlycsoportban induló Kozsák Vanda érte el, aki a dobogó második fokára állhatott fel, Meksz Alexa (-57 kg) és Mihovics Szabina (-63 kg), valamint Csillag István (-73kg) pedig bronzérmet szerzett.
Második alkalommal került megrendezésre a WingsFor Life alapítvány által szervezett nemzetközi futóverseny, melyet a tavaly hoztak létre. Az alapítvány célja a gerincvelő sérülés gyógymódjának kifejlesztése, így az indulási díjak és adományok teljes összegét a kutatások finanszírozására fordítják.
Idén 35 országban 73.360 résztvevő indult a május 03-án rendezett versenyeken, köztük három magyar rendőr, akiket a horvát rendőrség hívott meg, hogy a festői szépségű tengerparti Zadarban fusson e nemes célért.
2015. április 10. 18.00 órai kezdettel az UTE Atlétikai Stadionjában került megrendezésre a Magyar Rendőr Válogatott és a Monacoi Rendőr Válogatott közötti barátságos labdarúgó mérkőzés. A magyar rendőr válogatott a mérkőzés kezdetétől fogva kezébe vette az irányítást, uralta a teljes mezőnyt és az ehhez párosuló remek védekezésnek köszönhetően a mérkőzés kimenetele tekintetében nem merülhetett fel kétség. Ennek köszönhetően a mérkőzés lefújásának pillanatában a hivatalos eredményjelző tábla 7-1-es eredményt mutatott.
A magyar rendőr jégkorong válogatott 17 fős delegációval vett részt a Trutnovi Nemzetközi Rendőr Jégkorong Tornán. A 2015. március 20-22. között megrendezett verseny felkészülési torna volt a cseh és a szlovák rendőr válogatott csapatok részére a 2015. április Libereci Rendőr Jégkorong Világkupára.